22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Közbeszerzési kötelezettség utólagos megfeleltetése
Kérdés: A pályázó tavaly februárban GINOP-os pályázaton indult. A cég kapacitási problémákkal küzdött, így a termelést nem tudta folytatni, és mivel a pályázatról ekkorra még semmiféle döntés nem született, 2017. év novemberében saját felelősségére beszerezte a termelés folytatásához szükséges eszközöket összesen: 39 millió forint összegben. A pályázat eredményéről 2018. áprilisban kapott tájékoztatást, miszerint nyert 50% támogatási intenzitással összesen 90 millió forintot. Most szeretne a pályázó közbeszerzést lefolytatni a többi eszköz beszerzésére. Van-e arra megoldás, hogy a tavaly megvásárolt gépeket elszámolja a megnyert támogatásból, akár a lefolytatni kívánt közbeszerzésen keresztül, akár más módon?
2. cikk / 22 Közbeszerzési értékhatárok 2015. november 1-jétől
Kérdés: 2015 novemberétől változnak-e a közbeszerzési értékhatárok?
3. cikk / 22 Tervezői összeférhetetlenség, szerzői jogok sérelme
Kérdés: Kivitelezési projektek pályázata során gyakran képezi a vállalkozó feladatát a projekt kiviteli terveinek elkészítése is, oly módon, hogy a pályázathoz a már meglévő engedélyezési terveket bocsátja rendelkezésre az ajánlatkérő. Amennyiben a műszaki szakmai alkalmassághoz feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen megfelelő gyakorlattal bíró tervezővel, aki más szervezet kapacitásaira támaszkodva kerül bevonásra az alkalmassághoz, összeférhetetlennek minősül-e a pályázathoz rendelkezésre bocsátott engedélyezési terveket készítő tervező bevonása? Ha igen, és csak más tervező vonható be, mint alkalmasságot igazoló szervezet – és mivel a törvény értelmében a bevonás módjáról nyilatkozni kell, célszerűen egyúttal alvállalkozóként is megjelölésre kerül –, nem sérti ez az eredeti tervező szerzői jogait?
4. cikk / 22 Közbeszerzési értékhatárok és kivételi kör változása
Kérdés: Változnak-e az értékhatárok és a kivételi kör?
5. cikk / 22 2013-ra irányadó közbeszerzési értékhatárok
Kérdés: 2013. évben változtak a közbeszerzési értékhatárok?
6. cikk / 22 Eredményhirdetés tervpályázatnál
Kérdés: A tervpályázati eljárásnál miért maradt meg az eredményhirdetés? Van ennek valami oka?
7. cikk / 22 Építési beruházások, tervezői összeférhetetlenség
Kérdés: A közbeszerzési eljárások nagyrészt építési beruházásokra vonatkoznak. A pályázatok alapfeltétele rendszerint az, hogy a tervezett projekt rendelkezzen (vagy benyújtott, vagy jogerős) építési engedélyekkel. A kiírók (többnyire önkormányzatok) a pályázat támogatási szerződésének aláírásáig nem tudják finanszírozni a kiviteli tervek elkészítését, gyakran az engedélyezési terveket is a pályázaton elnyert támogatásból finanszírozzák. Pályázati úton elnyert támogatások megvalósítása javarészt közbeszerzéses eljárás keretében kiválasztott tervezővel (továbbtervezés), avagy kivitelezővel (megvalósítás) történik. Kérdéseink fentiekkel kapcsolatban: - Az engedélyezési tervek (de nem felhasználási jogok) birtokában elnyert pályázat esetén a tervező kizárható-e a továbbtervezés (kiviteli tervek, avagy tervezői művezetés) folyamatából? - Van-e olyan jogszabály, amely határozottan kimondja, hogy a tervező nem vehet részt a projekt megvalósításában (továbbtervezés)? - Van-e olyan bírósági joggyakorlat, jogerős határozat/ítélet, amely kimondja, a tervező nem vehet részt a projekt megvalósításában (továbbtervezés)? - Van-e olyan EU-s jogszabály, vagy azzal azonos jogi státuszú direktíva, amely kimondja, a tervező nem vehet részt a projekt megvalósításában (továbbtervezés)? - Van-e olyan jogszabály, amely megtiltja, hogy építészeti tervek továbbtervezésével járó közbeszerzések során az eredeti, engedélyezési terveket készítő tervezőt a projekt megvalósítását elnyerő pályázó bevonja 10 százalék alatti alvállalkozójaként a megvalósításba? - Van-e arra mód, hogy a projekt megvalósításában az eredeti szerző folytathassa a tervezési munkát? - Mi történik akkor, ha a szerző élve szerzői jogaival, ragaszkodik a továbbtervezés jogához, a továbbtervezést, avagy megvalósítást ezek alapján megtiltja?
8. cikk / 22 Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
9. cikk / 22 Tanácsi tájékoztatók új értékhatárokra
Kérdés: Hogyan kell érteni az új értékhatárokra vonatkozó tanácsi tájékoztatókat, amikor a törvény nem módosult?
10. cikk / 22 Bírálati szempont és alkalmassági kritérium elkülönítése
Kérdés: Mi a különbség a bírálati szempontok és az alkalmassági kritériumok között? A felhívásban ezek elkülönítésére milyen megfogalmazást ajánlanak?