Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel. A részben vagy egészében európai uniós forrásból megvalósuló, valamint árubeszerzés és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén

Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
Részlet a válaszából: […] ...– a)−c) pontok.A második bekezdésben foglaltak mellett a vissza nem térítendő támogatásból − ide nem értve a kombinált pénzügyi eszközöket − megvalósuló beszerzés vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett az az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Bírálóbizottság működési szabályainak változása

Kérdés: Van-e változás a bírálóbizottság működésében?
Részlet a válaszából: […] ...bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel. A részben vagy egészében európai uniós forrásból megvalósuló, valamint árubeszerzés és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 13.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés teljesítésével kapcsolatban a közbeszerzési műszaki leírás, az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki vagy szakmai alkalmassága vizsgálatának körébe tartozó, továbbá az adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. jelenlegi szövegezése szerint ugyanakkor a törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő,– a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. szerinti hitel és pénzkölcsön igénybevételére;– a 114. § (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala,illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerűpénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, ésamelynek titokban tartása érdekében a jogosult a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban alegkedvezőbb ajánlat kiválasztását, így különösen a szellemi szolgáltatások ésa 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatások esetében – 124. §(2) bekezdés a)-d) pontok.Az ajánlatkérő hirdetmény közzététele nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...építmény vagy egyéb ingatlan vétele, vagyingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerződésselösszefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött)szerződést;– a 3. melléklet 6. csoportjába...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Ingatlan tulajdonjogának megszerzésére irányuló eljárás

Kérdés: 28 millió forint becsült értékű ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk, ha igen, akkor azt milyen eljárási rezsimben tegyük meg, és milyen beszerzési tárgynak minősítve (szolgáltatás vagy árubeszerzés) – tekintettel arra is, hogy szolgáltatásként már meghaladtuk a nemzeti értékhatárt, míg árubeszerzésként még nem értük el a nemzeti értékhatárt?
Részlet a válaszából: […] ...építmény vagy egyéb ingatlan vétele vagyingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerződésselösszefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött)szerződést;– a Kbt. 3. mellékletének 6. csoportjába...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Szolgáltatási szerződések és közbeszerzés kapcsolata érvényes szerződés módosítása esetén

Kérdés: Villamosenergia-szolgáltató egy adott városban nem választható (egy van). Ha a becsült érték eléri a nemzeti értékhatárt, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást kell lefolytatni? Akkor is, ha az érvényben lévő (20-30 éves) szerződéseket, mondjuk teljesítményváltozás miatt kellene módosítani, avagy a szolgáltató névváltozása miatt?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás 125. § szerinti jogcímét;– a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját,határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha az ajánlatkérődokumentációt készít, és a dokumentációt az ajánlattételi felhívássalegyidejűleg nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 27.
1
2