Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése

Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie – Kbt. 48. §-ának (1) bekezdése.A hatályba léptető rendelkezések az alábbiak szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre

Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.Mivel keretmegállapodásos eljárás esetében egy egységes szabályrendszerről beszélünk,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál

Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.A módosításra hatással lehet, hogy az Európai Unió Bírósága 2016-ban a C-406/14. Wrocław –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén

Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
Részlet a válaszából: […] ...törvény 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő egyértelmű szerződéses rendelkezés alapján a jogutódlás projekttársaság, vagy a teljesítés biztonsága érdekében ilyen szerződéses rendelkezés alapján a teljesítéshez finanszírozást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén

Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...(27. §) – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.A (2) bekezdés szerint az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...– a nyertes ajánlattevő(ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek(a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie;– az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében azajánlatban megjelölt alvállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Alvállalkozói teljesítés 25 százalék fölé emelkedése a megvalósítás során

Kérdés: Mi a teendő, ha a közbeszerzést követően, a megvalósítási szakaszban derül ki, hogy az eljárásban 10 százalék feletti alvállalkozó teljesítése meghaladja a 25 százalékot? Kinek és hogyan kell jeleznie ezt? Szerződésmódosításra van szükség?
Részlet a válaszából: […] ...(52.§) – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésévellétrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kellteljesítenie;– az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében csak azajánlatban megjelölt – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Konzorciumi, alvállalkozói teljesítés aránya

Kérdés: Hogyan alakult a Kbt. módosítását követően a konzorciumi tagok, valamint az ajánlatkérői és alvállalkozói teljesítés megoszlása, aránya? Milyen maximális mértékben vonható be alvállalkozó a teljesítésbe?
Részlet a válaszából: […] ...(52. §) – anyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozottgazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.Az ajánlattevőnek vagy a közös ajánlattevőknek legalább aközbeszerzés értékének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.