42 cikk rendezése:
21. cikk / 42 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
22. cikk / 42 Adatváltozások a szerződés teljesítése alatt
Kérdés: A szerződés teljesítése alatt milyen változásokat kell bejelentenie az ajánlatkérőnek?
23. cikk / 42 Gazdasági társaság alapításának kötelezettsége
Kérdés: Kötelezővé teheti-e az ajánlatkérő a gazdasági társaság alapítását egy adott közbeszerzés vonatkozásában?
24. cikk / 42 Szerződés teljesítésében személyesen közreműködők bejelentése
Kérdés: A gyakorlatban melyek azok a beszerzések, ahol be kell jelenteni a teljesítésben személyesen közreműködők nevét?
25. cikk / 42 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
26. cikk / 42 Szerződések átjárhatósága részajánlattétel esetén
Kérdés: Két részből állt az ajánlati felhívás, részajánlatot lehetett tenni. Az egyes részeket más-más ajánlattevő nyerte meg. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az általunk megnyert rész szerinti tevékenységet is a másik nyertessel kívánja elvégeztetni, és bár velünk is szerződést köt, nem tőlünk rendeli meg a szerződés szerinti szolgáltatást?
27. cikk / 42 Projekttársaság létrehozásának előírása
Kérdés: Mi a tapasztalatuk, a gyakorlatban milyen esetekben írja elő az ajánlatkérő projekttársaság létrehozását? Van olyan eset, amikor ez kötelező?
28. cikk / 42 Konzorciumi partner visszalépése az ajánlat benyújtását követően
Kérdés: Közös ajánlattevőként nyújtottuk be az ajánlatot, azonban partnerünk ezt követően úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a konzorciumban. Lehetséges, hogy egyedül teljesítjük a szerződést?
29. cikk / 42 Konzorciumi tagok változása az eljárás folyamán
Kérdés: A Kbt. módosítását követően van-e lehetőség arra, hogy a konzorcium tagjai az ajánlat benyújtását követően vagy a szerződés teljesítésének ideje alatt változzanak?
30. cikk / 42 10 százalék alatti alvállalkozó "kilépése" a szerződésből
Kérdés: 10 százalék alatti alvállalkozónkkal szerződéses jogvita alakult ki a közbeszerzési szerződés teljesítése alatt. Az alvállalkozó kijelentette, hogy emiatt a továbbiakban nem vesz részt a szerződés teljesítésében. Mit tehetünk?