Feltételt tartalmazó ajánlati biztosíték kezelése

Kérdés: Van-e lehetőség az okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték (például: biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó – kötelezvény) esetén az okirat tartalmi hiányának javítására, pótlására? Konkrét esetben az ajánlatkérő a dokumentációban egységesen (mind a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó levél, mind a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény esetében) előírta, hogy azoknak feltétel nélkülieknek kell lenniük. Az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre, az előírt mértéknek megfelelő összegben bocsátotta rendelkezésre, de a kezességvállalás jogi jellegének megfelelően, a készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény tartalmazott feltételt (nevezetesen az ajánlattevő fizetésre történő előzetes felszólítását). Az ajánlatkérőnek érvénytelenné kell-e nyilvánítani az ajánlatot, vagy az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásra javíthatja, adhatja a biztosítékot más formában – például óvadékként, vagy benyújthat garanciavállalást? Akkor, amikor az ajánlatkérő okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték esetén feltételnélküliséget ír elő, nem sérül az ajánlattevőnek a Kbt. 54. § (2) bekezdésében biztosított joga, választási lehetősége?
Részlet a válaszából: […] ...hiszen a közvetlen átutalás esetében ez merülhet fel.A Kbt. 54. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához kötheti, amit az ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség beálltáig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Eljárás alkalmassági követelmény hiányos meghatározása esetén

Kérdés: Az alkalmassági követelmények köréből kimaradt a sorban állás hossza. Van-e lehetőség arra, hogy a dokumentációban jelezzük, vagy igazoláskor a standard harminc napot vegyük figyelembe, ami egyébként általánosan elfogadott?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontjában az alábbiak szerint írja elő a vonatkozó alkalmassági követelmény meghatározásának kereteit:Az ajánlattevőnek, illetve a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmasságának igazolása árubeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Szerződésmódosítás biztosítékadás módja miatt

Kérdés: A Kbt. 134. §-ának (6) bekezdése szerint biztosíték kikötése esetén az a) pontban meghatározott biztosítéki formák írhatók elő. Új elem a pénzügyi intézmény által vállalt garancia vagy készfizető kezesség. Szükséges-e szerződést módosítani, ha a régi Kbt. szerint lefolytatott eljárás esetében a szerződésben nem szerepel ez a biztosítékadási lehetőség, de az ajánlattevő ezzel a biztosítéki formával kíván eleget tenni kötelezettségének?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozás.A hivatkozott törvény 8. §-ának (3) bekezdése szerint a hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy – részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő – szövetkezeti hitelintézet lehet. A szövetkezeti hitelintézet lehet bank...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kbt.-változások

Kérdés: 2014. szeptember 30-ai hatállyal módosult a Kbt. a kivételi körök vonatkozásában. Konkrétan ez mit jelent? A változások más területet is érintettek?
Részlet a válaszából: […] ...a 23. § (2a) bekezdésében, mind a felhatalmazásokról szóló 182. § (1) bekezdésében kap felhatalmazást a kormány az eljárások részletes szabályainak megalkotására. Összességében tehát jelenleg három felhatalmazó rendelkezést is tartalmaz a jogszabály,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó 306/2011. kormányrendelet az alábbiak szerint fogalmaz, melyet részletesen elemzünk.A 14. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...megtörtént, ésaz alvállalkozó esetleg nem kapja meg a teljesítési igazolást, de a teljesítéssorán az ajánlattevő megkapja azt az adott részszámlára vagy adott időszakravonatkozóan, csak akkor juthat hozzá a nem alvállalkozó teljesítéséhez, haelőször az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...haladéktalanul kiegyenlítiaz alvállalkozók, illetve szakemberek számláit, illetőleg az Art. 36/A. § (3)bekezdése szerint azt (annak egy részét) visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző, ötödikbekezdés szerinti átutalások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Teljesítési biztosíték átutalása mint szerződéskötési feltétel

Kérdés: Egy kiírás dokumentációjában az ajánlatkérő úgy rendelkezett: a szerződés megkötésének feltétele, hogy a teljesítési biztosítékot az ajánlattevő átutalja. Ha ezt a nyertes ajánlattevő nem teljesíti, a szerződés megkötése ajánlattevő felróható magatartása miatt lehetetlenül. Emiatt a nyertes az ajánlati biztosítékot elveszti, és az ajánlatkérő mentesül a szerződéskötési kötelezettség alól. Kérdéseim: Jogszerű-e a fenti kitétel? Mikor kell átutalni a teljesítési biztosítékot? Hogyan lehet elveszíteni a rendelkezésre nem bocsátott – át nem utalt – teljesítési biztosítékot?
Részlet a válaszából: […] ...létrejöttét, azaz azajánlati biztosíték elvesztésének erre az esetre történő meghatározásajogszerűen történt az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Előlegfizetés kizárásának alapja

Kérdés: Előleget a Kbt. alapján nem lehet fizetni, vagy csak ajánlatkérői gyakorlat, hogy a dokumentációban kizárják az előleg iránti igényt?
Részlet a válaszából: […] ...haladéktalanul kiegyenlítiaz alvállalkozók, illetve szakemberek számláit, illetőleg az Art. 36/A. § (3)bekezdése szerint azt (annak egy részét) visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző, ötödikbekezdés szerinti átutalások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Törvény szerinti foglalkoztatás ellenőrzésének kötelezettsége

Kérdés: Köteles-e ellenőrizni az ajánlatkérő, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyek foglalkoztatása a törvény szerint történik-e, és annál a cégnél, illetve nevesített alvállalkozójánál vannak-e bejelentve, aki elnyerte a pályázatot?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés teljesítésében részt vevő személyekfoglalkoztatása mint saját munkavállaló, vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonykeretein belül is történhet, egyik megoldás sem feltételezi a törvényszegőmagatartást. Azaz amennyiben az ajánlattevő egy adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.
1
2