Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...jelenthetne. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni arra is, hogy a Kbt. 19. § (1) és (3) bekezdésének alábbi szabályai nem tartalmaznak minden részletkérdést, mely az Európai Bíróság döntései alapján irányadó. Hiába nem utal tehát különösen a 19. § (3) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Indikatív ajánlat bekérésre a DBR második részében

Kérdés: Intézményünk árubeszerzésre (laboratóriumi vegyszerek) nyert európai uniós támogatást. Tekintettel a beszerzendő áruk széles körére és időbeli elhúzódására, DBR-eljárásban kívánjuk beszerezni azokat. Jelenleg a DBR felállításának fázisában van az eljárás. Majd a második – ajánlattételi – rész indítása előtt a konkrét beszerzési igények tekintetében szükséges újabb indikatív árajánlatok bekérése? A támogatási kérelem benyújtása során ez megtörtént, azonban aggregált módon, tehát ezekből az indikatív ajánlatokból nehéz a konkrét ajánlatokra vonatkozóan megállapítani a becsült értéket, és ennek következtében az ajánlatkérő a Kbt. 72. § feltételei szerinti ellenőrzés végrehajtásakor nehézségekbe ütközik.
Részlet a válaszából: […] ...indította az ajánlatkérő, a későbbiekben a beszerzései összértéke tekintetében átlépheti azt.A becsült érték dokumentálása a DBR részvételi szakaszában kell, hogy megvalósuljon. Ez nem feltétlenül kell, hogy indikatív árajánlatokkal legyen alátámasztva, hiszen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Hosszú távú modellek uniós alapokból finanszírozott támogatások esetén

Kérdés: Uniós finanszírozás esetében van-e lehetőség olyan hosszú távú megoldásokra, mint a DBR vagy az előminősítési rendszer?
Részlet a válaszából: […] ...109. § szerinti utólagos ellenőrzés szabályait kell alkalmazni. A dinamikus beszerzési rendszer fennállása alatt benyújtott valamennyi részvételi jelentkezés vonatkozásában a közbeszerzésekért felelős miniszter ellenőrzi a gazdasági szereplők dinamikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Bírságmérték arányossága

Kérdés: A 181/2022. ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kiszabott egy 5 millió forintos bírságot azért, mert egy alvállalkozó későn lett bejelentve. Más ügyekben sokkal kisebb bírságokat látok. Miért fontos egy bejelentés akkor, amikor egyébként a határozat szerint nem a teljesítéssel van gond? Ebben az esetben mi az oka annak, hogy nem közös bírság kerül kiszabásra, amit a T-Systems ügy lehetővé tesz?
Részlet a válaszából: […] ...az okozza, hogy az alvállalkozó két hónappal később került bejelentésre az ajánlattevő által. A határozatban a jogorvoslati fórum részletesen feltárja, hogy az alvállalkozói szerződés mikor került megkötésre, mikor kezdődött a teljesítés, és mikor történt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Eljárás kivételi körök átfedése esetén

Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...az e) pontot beemelte. A törvény alapvető és legfontosabb célja, hogy olyan jogi környezetet biztosítson, ami lehetővé teszi Magyarország részéről ODA, azaz hivatalos fejlesztési támogatás hatékony és gyors nyújtását az erre jogosult fejlődő országokban, és ezáltal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezzük, hogy az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...probléma jellegzetes és tény, hogy amíg vita van a felek között, nem lesz fővállalkozói kifizetés az ajánlatkérő részéről az adott részteljesítés vonatkozásában. Ez az egyetlen eszköz az alvállalkozó kezében, amivel ő maga képes elérni a magasabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőként szerződő fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Felelősség a közbeszerzési törvény alkalmazásának mellőzése miatt

Kérdés: Számonkérhető-e az ajánlattevő, ha tudott arról, hogy az ajánlatkérő mellőzte a közbeszerzési törvény alkalmazását, bár aktív módon nem vett részt annak elkerülésében? Ha szerződésmódosítás keretében történik mindez, ahol közösen döntenek, hogyan változik az előző kérdés megítélése?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés régóta foglalkoztatja itthon is a közbeszerzési szakembereket, melyre a közelmúltban tett részben pontot az Európai Unió Bírósága. A C-263/19. számú ügyben úgy döntött, hogy "...nem ellentétes az európai direktívákkal az a nemzeti szabályozás, amely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.
1
2
3
11