849 cikk rendezése:
1. cikk / 849 Érvénytelen ajánlattevő iratbetekintése
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytattunk le, ahol minden ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítanunk. Az egyik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő iratbetekintési kérelemmel fordult hozzánk, hogy szeretne betekinteni a másik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő ajánlatába. Kötelező iratbetekintést biztosítani egy érvénytelen ajánlattevő számára?
2. cikk / 849 Keretszerződésben alvállalkozó bevonása
Kérdés: Keretszerződés megkötésére irányuló eljárásban ajánlattevőként veszünk részt. A keretszerződés 4 éves időtartama, valamint a jellege miatt ugyanakkor nem látjuk előre, hogy milyen esetekben és milyen mértékben kell majd alvállalkozót bevonnunk. Az ajánlatkérő azonban a szerződés megkötésekor elvárja az alvállalkozók megnevezését és a teljesítési arány megadását. Hogyan oldható fel ez a helyzet?
3. cikk / 849 Súlyos szerződésszegés bejelentése
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő vagyunk. Szerintünk az egyik szerződő partnerünk súlyos szerződésszegést követett el, kötbérezni akarjuk, és erről hivatalos levélben tájékoztattuk. A partnerünk jelezte, hogy nem fogadja el a véleményünket, és pert fog indítani, ha mégis szerződésszegésre hivatkozással kötbérezzük. Ebben az esetben mikor kell a súlyos szerződésszegést bejelenteni a Közbeszerzési Hatóság részére? Hiszen nem ismert a per kimenetele.
4. cikk / 849 Magánszemély bevonása, igazolása
Kérdés: Szakember értékelési szempontra vagy alkalmassági követelmény és hozzá tartozó értékelési szempontra magánszemély kerül bevonásra (aki máshol munkaviszonyban áll, azonban önállóan állapodik meg az ajánlattevővel). Magánszemély tekintetében hogyan ellenőrizhető a kizáró okok fenn nem állása? Az ajánlatkérő a bírálati szakaszban kérhet magánszemély bevonása esetében bármilyen igazolást a kizáró okok fenn nem állásának igazolására?
5. cikk / 849 Előzetes tájékoztató módosítása
Kérdés: Az üzleti tervünk részeként elkészítettük ez évi közbeszerzési tervünket, és már meg is küldtük a Közbeszerzési Hatóságnak közzétételre az időszakos előzetes tájékoztatót. Most észleltük, hogy tervezési hiba miatt a logisztikai rendszerünk karbantartására vonatkozóan szerepeltettünk egy olyan közbeszerzést, amire majd a következő évben fog sor kerülni. Mi a teendő ilyen esetben? Módosítani kell a tájékoztatót, ha az adott közbeszerzést nem kívánjuk megvalósítani az idei évben?
6. cikk / 849 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
7. cikk / 849 Kizárás versenyjogi jogsértés miatt
Kérdés: A közbeszerzésből való kizárást versenyjogi jogsértés miatt csak a Gazdasági Versenyhivatal döntése alapozza meg, vagy az ajánlatkérő döntése is megalapozhatja?
8. cikk / 849 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
9. cikk / 849 Hibás érvénytelenségi ok
Kérdés: Mi a következménye annak, ha az ajánlatkérő hibás érvénytelenségi okot közöl, de valójában tényleg érvénytelen az ajánlat, csak más okból? Ha az ajánlatkérő nem fogja az összegzést módosítani, érdemes-e megtámadni?
10. cikk / 849 Kizáró ok a közbeszerzési eljárás alatt
Kérdés: Véleményük szerint ki kell zárni az eljárásból azt az ajánlattevőt, amely az ajánlattételi határidő lejártakor még nem állt, a lezáró döntés meghozatala időpontjában már nem áll kizáró okok hatálya alatt, de a hatósági nyilvántartásból az látszik, hogy a bírálat alatt valamennyi időtartamban fennállt a kizáró ok?