Cégkivonat kiegészítése

Kérdés: Társaságunk, mint ajánlattevő, nyílt eljárás keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálatának közjegyző által kiadott és hitelesített cégkivonatot nyújtott be igazolásként. Az ajánlatkérő a következő hiánypótlást rendelte el: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kizáró ok vonatkozásában kérünk cégbírósági kivonatot, amely tartalmazza, hogy "nincs cégbíróság által indított eljárás folyamatban". Az ajánlatkérőtől kért tájékoztatás szerint beadott igazolásunk elfogadható lenne az általa kért mondattal kiegészítve. Érvelésünket – miszerint az igazolások tartalma szabályozott, arról a kérelmező nem dönthet, tehát amennyiben a Kbt. megengedi az adott igazolási módot, akkor annak kötött formaiságát és tartalmát ajánlatkérő nem kérdőjelezheti meg – nem fogadta el. Véleménye szerint a cégbíróságtól beszerzett, a kért mondatot tartalmazó "plusz" igazolással az ellentmondás feloldható. A mi véleményünk viszont az, hogy így az ajánlatkérő különbséget tesz az egyes igazolások elfogadhatósága vonatkozásában. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy jogszerű-e az ismertetett eljárás!
Részlet a válaszából: […] ...hatályos rendelkezésével. A kért kiegészítés, "nincscégbíróság által indított eljárás folyamatban", pedig, véleményünk szerint,egyrészt az igazolás módjában jelentene eltérést a Kbt.-től, hiszen anyilvántartás kivonata helyett igazolást jelentene, ami ellentétes a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Igazolásokról ismételten

Kérdés: A kizáró okok fennállásáról, illetve fenn nem állásáról milyen igazolást kell benyújtania az ajánlattevőnek? Elegendő a közjegyző előtt tett nyilatkozat, vagy szükséges a közjegyző által közokiratba foglalt nyilatkozat csatolása? Mi dönti el, hogy mely igazolást kell mellékelni az ajánlathoz?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés első részének megválaszolása szempontjából előszörazt kell áttekinteni, hogy melyek a Kbt.-ben meghatározott kizáró okok. A Kbt.60. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagyalvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 24.

Társaságok "büntetlen előéletének" igazolása

Kérdés: Egy részvénytársaság hogyan szerezheti be a hatósági erkölcsi bizonyítványt és honnan [Kbt. 60. § (2) bekezdésének a) és c) pontjai]? A témában adott vezérigazgatói nyilatkozattal, amelyet a közjegyző hitelesít, kiváltható-e a hatósági erkölcsi bizonyítvány?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályok, illetve az alapszabály (alapító okirat, társasági szerződés) által feljogosított személy (személyek) teheti(k) meg – részvénytársaságok esetén például a vezérigazgató. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a Közbeszerzések Tanácsa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.