47 cikk rendezése:
11. cikk / 47 Alvállalkozó bevonása közös ajánlattétel kizárása esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy "Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot". Ez kicsit elbizonytalanított minket, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a várhatóan 10%-ot jóval meghaladó alvállalkozó bevonására vagy sem? Illetve ha ilyen formában nem, akkor van-e valamiféle korlát az alvállalkozói státusznál a %-os részre vonatkozóan? (Például ha már eléri a 40%-ot, akkor már nem alvállalkozóként, hanem közös ajánlattevőként kell fellépniük a szereplőknek?)
12. cikk / 47 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
13. cikk / 47 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
14. cikk / 47 Képviselő az elektronikus közbeszerzésben
Kérdés: Az elektronikus kormányrendelet a nyilatkozattételről azt írja, hogy az ajánlatkérő szervezet vagy a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekintetni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Ez a szuper user? Meghatalmazható a szuper user más által nyilatkozattételre?
15. cikk / 47 Feladatmegosztás konzorciumban
Kérdés: Mindenben megfelelünk a kiírásnak, azaz van referenciánk, szakemberünk, megfelelő árbevétellel rendelkezünk. Üzleti döntés azonban, hogy konzorciumban induljunk. A másik konzorciumi tag csak adminisztratív feladatokat fog végezni. Van ennek akadálya, illetve van-e valamilyen különleges feltétele annak, hogy konzorciumként tegyünk ajánlatot?
16. cikk / 47 Közös ajánlattétel nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Jól értelmezzük-e, hogy a legutóbbi Kbt. módosítás eredményeképpen a Kbt. 113. §-ának (2) bekezdése alapján nemzeti eljárásrendben már azok az ajánlattevők is jogosultak egymással közösen ajánlatot tenni, akiknek/amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást közvetlenül megküldte?
17. cikk / 47 Egységes európai közbeszerzési dokumentum "alfa" pontjának kitöltése
Kérdés: Ha az ajánlatkérő előírja az egységes európai közbeszerzési dokumentum "alfa" pontjának kitöltését, hogyan töltöm ki akkor, ha egyik konzorciumi tag és a kapacitást biztosító sem felel meg teljesen a követelményeknek? Nem világos továbbá, hogy amennyiben a dokumentációban az szerepel, hogy úgy kell kitölteni, hogy megállapítható legyen az alkalmasságnak való megfelelés, akkor pontosan mit szeretne az ajánlatkérő, hiszen ez az "alfa" pont alkalmazásának épp az ellentéte?
18. cikk / 47 Részvételi, teljesítési arány közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Mi határozza meg az együttes ajánlattevőket? Gondolok itt a százalékos arányokra, a teljesítésben való részvétel arányára stb.
19. cikk / 47 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
20. cikk / 47 Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén
Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?