Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről

Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Alvállalkozó cseréje 2012-ben

Kérdés: Cserélhetek-e alvállalkozót az új Kbt. alapján?
Részlet a válaszából: […] ...egy gazdasági szereplő aközbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenülrészt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egyrészre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Alvállalkozó igénybevételének mértéke

Kérdés: Milyen mértékben vehető igénybe alvállalkozó? Az ajánlatkérő előírta, hogy 10 százalékot meghaladó mértékben nem lehet alvállalkozót igénybe venni. Ez jogszerű? Ehhez kapcsolódva kérdezem, hogy az új törvényben változik-e az alvállalkozó szabályozása?
Részlet a válaszából: […] ...egy gazdasági szereplő a közbeszerzésértékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni aszerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részrevonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

"Kezdő vállalkozás" mint ajánlattevő

Kérdés: Kezdő vállalkozásként nincs referenciánk és mérlegünk. Hogyan indulhatunk közbeszerzési eljárásban? E körben hozott-e változást a Kbt. módosítása?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmatlan, és a beszerzés tárgyából származónettó árbevétele eléri vagy meghaladja az adott közbeszerzési tárgy becsültértékét, részajánlat esetén az ajánlati rész értékét.A referencia hiánya ezzel a megoldással azonban nem orvosolható.Amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Egybeszámítási szabályok alkalmazása szennyvízberuházásnál

Kérdés: Szennyvízberuházásnál a létesítmény építését és a hozzá tartozó gépeket, eszközöket, irányítástechnikai berendezéseket egybe kell-e számítani és az építésre vonatkozó szabályok szerint eljárni, vagy külön az építés, külön az árubeszerzés, abban az esetben, ha a szennyvízberuházás áll építésből, árubeszerzésből, valamint szolgáltatásból (műszaki ellenőr, könyvvizsgáló igénybevétele); a közbeszerzés tárgya építés, szolgáltatás vagy építés, árubeszerzés, szolgáltatás külön-külön eljárásban, és a beruházásban az építési költség a nagyobb, mint az eszközbeszerzés költsége.
Részlet a válaszából: […] ...az építési anyagokat, mint aki kivitelezi", hanem a tervpályázatokkal kapcsolatos probléma, a lebonyolító kérdésköre, illetve a részajánlat benyújtásának problémája szokott felvetődni. Ennek oka az, hogy az építési beruházás esetleges részekre bontása a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 15.

Alvállalkozó bevonásának kizárhatósága

Kérdés: Megtiltható-e a dokumentációban, illetve ajánlati felhívásban, hogy az ajánlattevő alvállalkozót vonhasson be a teljesítésbe?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételt. Ebben az esetben az ajánlati felhívásban elő kell írnia azt is, hogy a közbeszerzés tárgyának mely elemeire lehet részajánlatot tenni; az ajánlati felhívásban szerepelnie kell, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.