25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
2. cikk / 25 Hiánypótlás elrendelésének feltétele
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
3. cikk / 25 Ajánlat kiegészítése
Kérdés: Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő előírta, hogy valamennyi ajánlati sor beárazandó. Két sort nem áraztunk be, így az ajánlati ár gyakorlatilag nem valós. Ez kiegészíthető? Ilyen módon az ajánlatkérő elbírálja az ajánlatot?
4. cikk / 25 Elektronikus aláírással ellátandó dokumentumok
Kérdés: A Kbt. 35. §-a (4) bekezdésének alkalmazása esetén az érintett dokumentumot (tehát például a pdf fájlt) vagy az azt tartalmazó elektronikus levelet (magát az e-mailt) kell ellátni elektronikus aláírással?
5. cikk / 25 Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése
Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
6. cikk / 25 Részajánlattétel eljárásrendjének meghatározása
Kérdés: Ha az ajánlatkérő engedi a részajánlattételt, milyen mélységben kell meghatároznia annak eljárásrendjét?
7. cikk / 25 Változások a Kbt.-ben
Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
8. cikk / 25 Beszerzési érték túllépésének következményei
Kérdés: A megkötött közbeszerzési szerződésben megállapított beszerzési érték milyen feltételekkel léphető túl akkor, ha a szerződésben kikötött plusz/mínusz 25 százalék helyett 69,33 százalékkal lépték azt túl? Milyen jogkövetkezményei vannak az ilyen eseteknek? Esetleg el kell fogadni ezt a túllépést a szerződés teljesítése során jogszabályszerűnek?
9. cikk / 25 Negatív mérleg megítélése 2012-től
Kérdés: Negatív mérlegadat esetén indulhatunk-e közbeszerzési eljárásban az új törvény szerint? Kinek a mérlege csatolható be? Erőforrás, alvállalkozó igénybe vehető erre? Milyen feltételekkel?
10. cikk / 25 Kizáró okok ellenőrzése
Kérdés: Hogyan kell értelmezni a Kbt. 20. §-ának (8) bekezdésében szereplő egyszeri ellenőrzési kötelezettséget a kizáró okokra vonatkozóan és a Kbt. 63. §-ának (5) bekezdésében szereplő "...eredményhirdetés időpontjára vonatkozó" időpontot? Mert a két időpont között – például építési beruházás esetén – akár 60 nap is eltelhet. Ha az ellenőrzés megtörténik adott esetben az ajánlattételi határidő után pár nappal, és minden rendben van, kinyomtatva minden ellenőrzési pont, végigmegy a döntés, majd valamelyik érvényes ajánlattevő felkerül például az OMMF-honlapra, és egy ilyen ajánlattevő lesz a nyertes, akkor mi a teendő? A Kbt. 20. §-ának (8) és 63. §-ának (6) bekezdésében foglaltaknak az ajánlatkérő eleget tett, de a 63. § (5) bekezdésében foglalt eredményhirdetés időpontjára vonatkozó rendelkezésnek nem. Mi a megoldás?