47 cikk rendezése:
21. cikk / 47 Szakember helyettesítése visszalépése esetén
Kérdés: Speciális végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert kell bemutatni az ajánlatban. Erre külsős szakembert vonunk be, akivel szerződést is kötünk. Majd a szerződéskötés után meggondolja magát, és a továbbiakban nem akar rendelkezésre állni. Mit tehetünk?
22. cikk / 47 Második nyertes ajánlattevő megjelölésének feltétele
Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) és (5) bekezdése kizárólag a legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő igazoltatását teszi lehetővé, nem tesz említést a második helyezett igazoltatásáról. Erre tekintettel megítélésünk szerint második helyezettet kizárólag abban az esetben jelölhet meg az ajánlatkérő, ha a (6) bekezdés szerinti igazoltatási módot választja, különösen mivel e bekezdés említi is a második helyezett hirdetésének feltételeit. Ez utóbbi esetben előfordulhat azonban, hogy bármely ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje megváltozik, szélsőséges esetben például egy tizenöt ajánlatos eljárásnál az utolsó két ajánlat helyet cserél. Ilyen esetben e bekezdés nem alkalmazható. Fentiek alapján jól értelmezzük, hogy kizárólag a (6) bekezdés alkalmazása esetén van lehetőség második helyezett hirdetésére, de csak abban az esetben, ha a sorrend nem változik? Azaz ha bármilyen tekintetben módosul a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje, akkor sem a (4), sem a (6) bekezdés alapján nincs lehetőség a közbeszerzési eljárás során második helyezett kihirdetésére?
23. cikk / 47 Eljárás felhívásra be nem nyújtott igazolások beszerzésére
Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerinti igazolások bekérése után köteles-e az ajánlatkérő hiánypótlást kérni, ha a nyertes ajánlattevő egyáltalán nem nyújtotta be a kért igazolásokat? Mivel ebben az esetben nem a benyújtott igazolások megfelelősége vagy hiányosságai tekintetében merül fel a kérdés, nem ütközik-e a kétszeres hiánypótlás tilalmába az ajánlatkérő, ha egyszer igazolások bekérése, egyszer pedig hiánypótlás keretében hívja fel az ajánlattevőt ugyanazon dokumentumok benyújtására?
24. cikk / 47 Érvénytelen ajánlat elektronikus licitnél
Kérdés: Elektronikus licitnél a következőt olvasom a dokumentációban: nem érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta után nyújtották be, vagy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést. Hogyan írhatja elő ezt az ajánlatkérő?
25. cikk / 47 Igazolások vizsgálata részvételi szakaszban
Kérdés: Miért nincs arra lehetőség, hogy a részvételi szakaszban megvizsgáljam az összes igazolást? Mi értelme van így a részvételi szakasznak? Ez az irányelvi szabályokból következik, vagy hazai sajátosság?
26. cikk / 47 Kapacitást nyújtó szervezet bevonása a bírálat második szakaszában alkalmassági követelmények teljesítése érdekében
Kérdés: Az ajánlatkérő a bírálat második szakaszában megállapítja, hogy az ajánlattevő által benyújtott referencia nem felel meg az alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben – a bírálat második szakaszában – van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítése érdekében bevonjon kapacitást nyújtó szervezetet? Ugyanis, ha a válasz igen, akkor EEKD-t kell benyújtani a kapacitást nyújtó szervezet vonatkozásában, és ezzel az ajánlatkérő újra a bírálat első szakaszába kerül, amelyet már egyszer lezárt.
27. cikk / 47 Nyilatkozatok formai követelményei uniós rezsimben
Kérdés: Uniós nyílt eljárásban elfogadható-e a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerint bekért, kizáró okok fenn nem állásáról szóló, közjegyző által hitelesített ajánlattevői nyilatkozat, ha nem eredeti, hanem másolati példányban került benyújtásra? Vagy szükséges ismételten eredeti formában bekérni azt?
28. cikk / 47 Alvállalkozó EEKD-benyújtási kötelezettsége
Kérdés: Ha az alvállalkozót megjelölöm, nevesítem is, akkor az alvállalkozó köteles-e EEKD-t benyújtani?
29. cikk / 47 ESPD (EEKD) szerinti részletes információk kezelése
Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlatom, ha az ajánlatkérő részletes információk megadását írja elő, amit ajánlattevőként kitöltök? És mi a helyzet akkor, ha emellett a tételes igazolásokat is csatolom?
30. cikk / 47 Igazoláskérés a Kbt. 69. §-a (7) bekezdésének alkalmazásával
Kérdés: Érdemes-e, illetve mikor érdemes alkalmazni a Kbt. 69. § (7) bekezdés szerinti igazoláskérést?