31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Vezető ajánlattevő változtatása az eljárás folyamatában
Kérdés: Változtatható-e az eljárás során a konzorcium vezetője? Vagy az is olyan státusz, amely a szerződés aláírását követően változhat?
2. cikk / 31 Többszörös megjelenés tilalma
Kérdés: Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
3. cikk / 31 EKR-ben nem szereplő nyilatkozatok benyújtása konzorciumban
Kérdés: Közös ajánlattevőként indulunk egy pályázaton, mi vagyunk a képviselők. Azt tudjuk, hogy az EKR-rendszerben létrehozott űrlapokat a benyújtónak kell kitölteni. Abban vagyunk bizonytalanok, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyek nincsenek fent az EKR-ben – fel kell tölteni –, azokat is csak a gazdasági szereplő képviselőjének (benyújtó) kell kitöltenie, ugyanúgy, mintha EKR-űrlap lenne, vagy azoknál egyértelműen meg kell jelölni a közös ajánlattevőket?
4. cikk / 31 Ajánlattétel egyedüli ajánlattevőként konzorciumi indulást követően
Kérdés: Annak ellenére, hogy az előzményi eljárásban konzorciumként tett ajánlatot egy ajánlattevő, a hirdetmény nélküli eljárásban egyedüli ajánlattevőként jelent meg. Ez jogszerű?
5. cikk / 31 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
6. cikk / 31 Alapértelmezett beállítás kezelése az EKR-ben
Kérdés: Az EKR-ben az ajánlattétel összeállítása szakaszban a gazdasági szereplők rögzítése során az általam képviselt céget "Közös ajánlattevők (részvételre jelentkezők) képviseletében eljáró szervezet"-ként állítja be alapértelmezettként. A fenti beállításon nem tudok változtatni, dacára annak, hogy önálló ajánlattevőként kívánok ajánlatot adni, nem más szervezetekkel közösen. Jelenthet-e ez bármilyen problémát az ajánlattétel során, vagy ez a beállítás így van rendszerszerűen beállítva, és nem kell tudomást venni róla?
7. cikk / 31 Konzorciumi név használata a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Az ügyvéd azt javasolja, hogy ne konzorciumi névvel induljunk, hanem minden egyes ajánlattevő neve szerepeljen, így elég hosszadalmas hivatkozni ránk mint közös ajánlattevőre. Mi az álláspontjuk, van-e ennek relevanciája, egyáltalán értelme, hogy ezen vitatkozunk ajánlattétel helyett?
8. cikk / 31 Ajánlattevők feltüntetése közös ajánlattétel esetén
Kérdés: A Kbt. 35. §-ának (3) bekezdésében a "megjelölés" közös ajánlattevők mindegyikének megnevezését (feltüntetését) jelenti a dokumentumokon, vagy elegendő a közös ajánlattétel tényére utalni?
9. cikk / 31 Konzorciumi tag változása a régi Kbt. hatálya alatt indult eljárásban
Kérdés: Konzorciumban indulunk egy, a régi Kbt. hatálya alá tartozó eljárásban. Az ajánlattételi határidő még nem telt le, de az ajánlatot benyújtottuk. Van-e arra ilyen esetben még lehetőség, hogy az egyik konzorciumi tag személyét megváltoztassuk?
10. cikk / 31 Konzorciumi tag státuszának változása
Kérdés: A konzorciumi partner státusza az ajánlat beadását követően változhat-e alvállalkozói státuszra? (Természetesen a közreműködés mértéke nem éri el a 25 százalékot.)