Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani;– ha a (4) bekezdés szerinti ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...elvonása, az ajánlatkérő köteles tájékoztatást adni a rendelkezésre állt anyagi fedezet összegéről, valamint arról, hogy az mely szervezet döntésével, mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra.Végül a 75. § (4) bekezdése alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Dokumentáció és ajánlat átvétele

Kérdés: Van-e arra előírás, hogy az ajánlatkérő a dokumentáció és az ajánlatok átvételét naponta milyen időintervallumban köteles biztosítani? Elfogadható-e az a megoldás, ha erre munkanapokon csak 10-12 óra között biztosít lehetőséget?
Részlet a válaszából: […] ...tette a dokumentációt teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton hozzáférhetővé, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni – Kbt. 50. §-ának (1)-(3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […] ...kell megkötni. A 124. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint eredményesközbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel)- közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kellírásban megkötni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Dokumentáció elérésének feltételhez kötése, ajánlattételi határidő lerövidítése

Kérdés: Rövidíthető-e az ajánlattételi határidő, ha az ajánlatkérő regisztrációhoz és saját engedélyéhez köti a dokumentáció elérését, azaz közvetett módon feltételeket támaszt a dokumentáció közvetlen elérése során?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számárahozzáférhetővé, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelemkézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni,feltéve hogy annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...– egyes elvárások, ajánlati elemekrészletes szabályait a dokumentációban meghatározni, de ezek nem járhatnakazzal, hogy olyan személy (szervezet), amely az ajánlati felhívás alapjánajánlatot tehetne, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet lehetne,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Projekttársaság a teljesítésben

Kérdés: Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...indokolt, akkor előírhatja, hogy a nyertes közös ajánlattevőkalapítsanak gazdasági társaságot. Ez esetben a gazdálkodó szervezet alapításáravonatkozó ajánlatkérői elvárást az ajánlati felhívásban egyértelműen rögzíteniszükséges. A kötelezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Ajánlat oldalankénti szignálásának kötelezettsége

Kérdés: Ha az ajánlatot a Kbt. 70/A. §-ának (1) bekezdése szerint kell összeállítani (nem elektronikus ajánlat), már nem kell oldalanként leszignálni? Elegendő csak a nyilatkozatokat aláírni, illetve az elején a matricát?
Részlet a válaszából: […] ...eredeti;– az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagyalvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó, vagy 69. § (8) bekezdés szerintiszervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írniaaz adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás

Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...a hiánypótlásifelhívásban ezekkel kapcsolatban a (6) bekezdés szerint előírt – követelményneknem felel meg.Az erőforrást nyújtó szervezet státuszának megváltozásaazonban érvénytelenségi ok az alábbiak szerint.A közbeszerzési törvény 83. §-ának (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Dokumentációkészítés mellőzhetősége

Kérdés: A Kbt. 54. §-ának (3) és (4) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárás keretében dokumentáció készítése részlegesen felesleges, ugyanakkor nagymértékben növeli az ajánlati felhívás terjedelmét (akár 100-200 oldal is lehet). Véleményem szerint valamennyi feltételt az ajánlati felhívásban kell szerepeltetni, különben nem védhető az esetleges eltérés, ellentmondás felvetése. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...– egyes elvárások, ajánlati elemek részletes szabályait adokumentációban meghatározni, de ezek nem járhatnak azzal, hogy olyan személy(szervezet), amely az ajánlati felhívás alapján ajánlatot tehetne, alvállalkozóvagy erőforrást nyújtó szervezet lehetne, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.
1
2
3
8