25 cikk rendezése:
21. cikk / 25 Alvállalkozói közreműködés megjelölése hiánypótlásban
Kérdés: Papírszállításra írtunk ki közbeszerzési eljárást. Ajánlattevői konzorcium jelentkezett, és megjelöltek egy alvállalkozót is, de a közreműködés százalékos arányát nem adták meg. A hiánypótlási eljárásban erre rákérdeztünk, és a válasz kapcsán pontosította ajánlatát a konzorcium, és az alvállalkozó közreműködési százalékát 30 százalékban jelölte meg. Kérdésünk, hogy ez a módosítás elfogadható-e?
22. cikk / 25 Konzorciumi szerződés tartalmi kötöttségei
Kérdés: Előírható-e, hogy konzorcium esetén meg kell állapodni a feladatmegosztásról, és azt csatolni kell a pályázathoz, illetve az ajánlatkérőnek be kell-e jelentenie a díjból való részesedés mértékét is?
23. cikk / 25 Egybeszámítás konzorciális részvétel esetén
Kérdés: Hét társintézmény konzorciumi pályázatot nyújt be egy TÁMOP-pályázati felhívásra. Ennek keretében egy portálszolgálat kifejlesztésére vállalkoznának, melynek becsült értéke 44 000 000 forint. Ezt egy közbeszerzési eljárásban le lehetne bonyolítani. Ehhez azonban kapcsolódik minden intézménynél egy interfész készítése, mely ahhoz szükséges, hogy a jelenlegi rendszereiket illeszteni tudják. Az intézményeket hét különböző cég menedzselné ebben, intézményenként a kivitelezés 1,5-4,7 M Ft-ig terjedne. Kérdéseink: 1. Az egybeszámítási szabály ilyen konzorciális pályázatnál is érvényes-e? Azaz ha külön-külön intézményenként nézzük a megvalósítandó feladatokat – az interfészről van most csak szó –, nem szükséges közbeszerzési pályázat kiírása, együttesen tekintve viszont igen (kb. 20 M Ft). 2. Ha egybe kell számolni – csak az interfésszel kapcsolatban –, a szabály egy feltétele kritikus: a beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni. Miután különböző rendszerekről van szó, egy cég nem ismer mindent, nincs olyan felkészültsége. Ezt valamilyen módon nyilván szükséges bizonyítani. Van erre valamilyen elfogadott eljárás, melyet a Közbeszerzési Döntőbizottság is akceptál adandó alkalommal? 3. A portálszolgáltatás elkülöníthető-e egyáltalán az előzőktől? Vagy szükséges együtt tekinteni a portálszolgáltatás és a hozzáférés kialakításának becsült értékét? (Utóbbi esetben kb. 64 M Ft a becsült érték.)
24. cikk / 25 Szerződéses feltétel meghatározásának terjedelme
Kérdés: Elegendő-e, ha az ajánlatkérő a konzorciumi szerződés tartalmának meghatározásakor azt írja, hogy abban szabályozni kell az ajánlattevők egymás közti, továbbá az ajánlatkérővel való kapcsolatát? Megítélésünk szerint ez alapján nem lehet szerződést készíteni. Mit tehetünk a pontosítás érdekében?
25. cikk / 25 Új alapítású cég ajánlata konzorciumban
Kérdés: Kizárható-e az eljárásból az az új alapítású cég, amely a referenciamunkák hiányára tekintettel konzorciumban indul a megfelelő számú referenciával rendelkező, az Európai Unió valamely tagállamában honos anyavállalatával?