48 cikk rendezése:
1. cikk / 48 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 48 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 48 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?
4. cikk / 48 Kizáró oki nyilatkozat eredetisége az EKR-ben
Kérdés: A kizáró oki nyilatkozatot eddig eredetiben kértük, jelenleg az EKR-ben szkennelt formában kerül feltöltésre. Milyen formában felel meg az eredetiség követelményének?
5. cikk / 48 Szerződéses tartalom visszautasítása tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő egy olyan szerződéses tartalomról akar tárgyalni, mely az anyavállalat számára nem elfogadható. A know-how rendelkezésre bocsátásáról van szó. Ebben az esetben megfelelően járunk-e el, ha már az első ajánlatban visszautasítjuk, és nem tekintjük tárgyalási alapnak az ajánlatkérő "ötletét"? Tárgyalásos eljárásnál megtehetjük-e ezt, hiszen nem áll be az ajánlati kötöttség az eljárás során?
6. cikk / 48 Szerződés tartalmának változtathatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Van-e lehetőség a szerződésről tárgyalni még aláírás előtt, ha már kihirdettek minket nyertesnek?
7. cikk / 48 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
8. cikk / 48 Gyártó bejelentése a közbeszerzésben
Kérdés: A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?
9. cikk / 48 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
10. cikk / 48 Ajánlati kötöttség speciális közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A 188/2015. kormányrendelet szerinti közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérőnek a "végleges ajánlat" benyújtását követően is van lehetősége újabb tárgyalás lefolytatására?