9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Értékhatárt meghaladó ajánlat a Kbt. 122/A. §-a szerint lefolytatott eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő piackutatási jelleggel három ajánlatot kért be a közbeszerzés megindítása előtt. Mindegyik ajánlat 25 millió forint alatt volt. Erre tekintettel a Kbt. 122/A. §-a szerinti eljárást folytatta le, három kkv-tól kért be ajánlatot. Az egyik ajánlattevő 26 millió forint értékű ajánlatot tett. Lehet-e ezt az ajánlatot érvényteleníteni a magas ár miatt? Vagy eleve elő kellett volna írni, hogy ha valamelyik ajánlat ajánlati ára meghaladja a 25 millió forintot, akkor az érvénytelen?
2. cikk / 9 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
3. cikk / 9 Dokumentációban szereplő szerződésnek meg nem felelés
Kérdés: A beszerzés tárgya építési beruházás. Általános egyszerű eljárás, tárgyalás nélküli. A műszaki tartalom nagyon pongyolán van meghatározva, bejárás nincs. A csatolt vállalkozási szerződést, ha aláírjuk, akkor elismerjük, hogy van megfelelő besorolású vezetőnk, továbbá rendelkezünk meghatározott jogosítványokkal, bizonyítványokkal. A szerződéstervezet szerinti jogosítványaink nincsenek, a biztosításunk is csak sima építési biztosítás. Nem kell sehol nyilatkozni, hogy elfogadjuk a tervezetet, vagy mit akarunk módosítani, és nem kérik, hogy aláírva csatoljuk a pályázati anyagba. Mi van akkor a szerződéssel, ha megnyerjük a munkát? Az értesítőben megjelenő feltételeknek megfelelünk. A szerződésben meghatározottaknak nem, de azokat nem is kérik.
4. cikk / 9 Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
5. cikk / 9 Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
6. cikk / 9 Hirdetményminták egyszerű eljárásban közvetlen felhívás és közzététellel induló eljárás esetén
Kérdés: Egyszerű eljárásban milyen hirdetménymintákat (tájékoztatás, összegzés stb.) kell kitölteni és elküldeni megjelentetésre akkor, ha az eljárást megindító hirdetményt (ajánlati felhívást) közvetlenül az ajánlattevők számára küldtük meg, és milyen hirdetményeket akkor, ha közzététellel indult az eljárás?
7. cikk / 9 Közzététel, alkalmasság, kizáró okok egyszerű eljárásban
Kérdés: Hogyan szabályozza a Kbt. az egyszerű eljárásban a közzététel, az alkalmasság kérdését, és a kizáró okokkal kapcsolatos kérdéseket?
8. cikk / 9 Egyszerű közbeszerzési eljárás folyamata
Kérdés: Hogyan szabályozza a Kbt. az egyszerű közbeszerzési eljárást az ajánlati felhívástól a szerződés megkötéséig, illetve teljesítéséig? Ugyanúgy kell-e eljárni a nemzeti értékhatár felét elérő értékű közbeszerzések, valamint a nemzeti értékhatárt elérő beszerzések esetén?
9. cikk / 9 Hirdetmény egyszerű közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban hol kell közzétenni a hirdetményt? Mit kell kötelező jelleggel tartalmaznia az ajánlati felhívásnak?