44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 44 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
3. cikk / 44 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
4. cikk / 44 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
5. cikk / 44 Kizáró ok hatálya alá kerülés szerződés aláírása előtt
Kérdés: Egy nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás szabályosan lezajlott, megtörtént az eljárás eredményéről történő összegzés megküldése, szerződéskötésre azonban még nem került sor. A nyertes ajánlattevő, aki az eljárásban nyilatkozott a kizáró okok felől – melyet az ajánlatkérő leellenőrzött és rendben talált –, a szerződés aláírása előtt szóban, telefonon jelezte, hogy időközben a kizáró okok hatálya alá került (rajta is van GVH listáján). Tekintettel arra, hogy az eljárás uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérőt sürgeti a pályázati határidő, azonban kérdés, hogy az ajánlatkérő a jelen helyzetben aláírhatja-e a nyertes ajánlattevővel a szerződést?
6. cikk / 44 Iratbetekintés részajánlattételnél
Kérdés: Miért nem tudok azonos eljárásban betekinteni a másik ajánlattevő ajánlatába? (Az ajánlattevő más részben indult, de gyakorlatilag versenyző termékkel. Az ajánlatkérő így alakította ki a beszerzési rendszert, hogy mindkettőnktől rendelhessen.)
7. cikk / 44 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
8. cikk / 44 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
9. cikk / 44 Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Kérdés: Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?
10. cikk / 44 Gyártó bejelentése a közbeszerzésben
Kérdés: A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?