Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eljárás kivételi körök átfedése esetén

Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...és legfontosabb célja, hogy olyan jogi környezetet biztosítson, ami lehetővé teszi Magyarország részéről ODA, azaz hivatalos fejlesztési támogatás hatékony és gyors nyújtását az erre jogosult fejlődő országokban, és ezáltal a nemzetközi fejlesztési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Öntözéses beruházások közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: A Kbt. 2019. decemberi módosítása alapján az öntözéses beruházások nem tartoznak a közbeszerzési eljárások hatálya alá. Kérem segítségüket ennek megerősítésében, a törvényi hivatkozások megadása mellett!
Részlet a válaszából: […] ...helyezésére gondol. Feltételezzük, hogy a kérdező nem tartozik egyébként a Kbt. alanyi hatálya alá, valamint hogy csak és kizárólag támogatási pályázatok vonatkozásában merülhetett fel a Kbt. hatálya alá tartozás. A kérdés, hogy érinti-e az 5. § (2) bekezdést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...részt.A kormányrendelet 32/A. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérőként szerződő fél, valamint – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet, ha az ajánlattevőként szerződő fél a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Támogatott projektek közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Változik a törvény hatálya a támogatott projektekkel kapcsolatban. Amennyiben építési beruházásra kaptam 50 millió forintot, ami nem éri el a 75%-os intenzitás mértékét, kell-e közbeszereznem? Mi a teendő abban az esetben, ha 350 millió forintot kapok?
Részlet a válaszából: […] ...közötti különbséget megérteni.A törvény 5. §-ának (2) bekezdése nem változott, azaz uniós rezsimben 50%, nemzeti rezsimben 75% az a támogatási mérték, melytől közbeszerzés-köteles a támogatott projekt – amennyiben a felsorolt a)-c) építési beruházások vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

DBR működése

Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...figyelemmel kell lenni a rendszer adminisztrációs igényére és arra a tényre, hogy a folyamatosan változó szállítói kör, informatikai támogatás és az igényelt termékek pontos azonosítása szükséges a sikeres katalógus-összehasonlításhoz és esetleges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Közbeszerzési kötelezettség utólagos megfeleltetése

Kérdés: A pályázó tavaly februárban GINOP-os pályázaton indult. A cég kapacitási problémákkal küzdött, így a termelést nem tudta folytatni, és mivel a pályázatról ekkorra még semmiféle döntés nem született, 2017. év novemberében saját felelősségére beszerezte a termelés folytatásához szükséges eszközöket összesen: 39 millió forint összegben. A pályázat eredményéről 2018. áprilisban kapott tájékoztatást, miszerint nyert 50% támogatási intenzitással összesen 90 millió forintot. Most szeretne a pályázó közbeszerzést lefolytatni a többi eszköz beszerzésére. Van-e arra megoldás, hogy a tavaly megvásárolt gépeket elszámolja a megnyert támogatásból, akár a lefolytatni kívánt közbeszerzésen keresztül, akár más módon?
Részlet a válaszából: […] ...kivételi körbe, függően attól, hogy milyen projektből történik a finanszírozása. A Kbt. 5. §-ának (3) bekezdésében felsorolt támogatási formák esetében ugyanis nem közbeszerzés-köteles a beszerzés, figyelemmel az 50%-os intenzitásra.A Kbt. hivatkozott, 5...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 12.

Ajánlati ár megalapozottságának vizsgálata

Kérdés: Az ajánlati ár megalapozottságának vizsgálatánál milyen szempontokat vesz figyelembe az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdése szerinti környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek való megfelelésre, vagy– az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére való lehetőségérevonatkozik – a)-f) pontok.A 72. § (3) bekezdése szintén segítség az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt

Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bekezdés e)-g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép.Az ajánlatkérőként szerződő fél, valamint – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet, ha az ajánlattevőként szerződő fél a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Támogatott beszerzés közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Egy nem közbeszerzés-köteles cég vagyunk, többségi részben EU-s támogatást kapunk termékbeszerzésre. Három termék van, egy 9 M Ft, egy 26 M Ft és egy 250 M Ft értékű. Csak egy eljárás során tudjuk ezt megvalósítani? Milyen opciókkal, részajánlattétel lehetséges-e a beszerzés kapcsán stb.? Esetleg opció, hogy szétbontjuk három eljárásra, vagy a 9 és a 26 milliós tétel "kikerül" a közbeszerzés alól, és a nagy értékű beszerzést írjuk csak ki? (A termékek mind gépek, melyeket egymástól függetlenül veszünk meg, de egy üzemben, egy gyártósort támogatnak, vagy egészítenek ki.)
Részlet a válaszából: […] ...válasz megadása előtt javasolt a Kbt. 5. §-a szerint átgondolni, hogy milyen mértékű a támogatási intenzitás, és milyen forrásból valósul meg a projekt, azaz a Kbt. hatálya alá tartozik-e, avagy sem. A kérdésből kiderül, hogy a támogatási intenzitás több mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 10.
1
2
3
7