Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. kormányrendelet 1. §-ának 12. pontja alapján kerül kiállításra a védett műhely igazolások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Egészségbiztosítási juttatás közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Költségvetési intézmény tekintetében az önkéntes egészségpénztári juttatás beszerzése a Kbt. hatálya alá tartozik-e? Ha igen, akkor hogyan orvosolható, oldható meg az a probléma, hogy az intézmény egyes dolgozói különböző egészségpénztáraknál regisztráltak?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott szálláshely-szolgáltatásra felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb 225 ezer forint támogatás;– vendéglátás alszámlájára utalt, melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...részelőirányzataik terhére megvalósítandó beszerzéseik vonatkozásában.A támogatott beszerzésekre vonatkozó rendelkezések kapcsán a támogatásokra vonatkozóan olyan lehetőség került a jogszabályba, amely rugalmasabb eljárásindítást és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Ajánlattételi felhívás címzettjei a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122. §-ának (8) bekezdése a következőkről rendelkezik: a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben a 100. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlatkérő a (7) bekezdés a) és c) pontjai szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt, és legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni. A (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben olyan gazdasági szereplőknek kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy költségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyen eljárásokban nem alkalmazandó. Fentiek alapján az ajánlatkérőnek arra kell figyelnie a 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján lefolytatásra kerülő eljárás esetén, hogy az ajánlattételre felkértek között legyen legalább három olyan gazdasági szereplő, akik (amelyek) mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy csak és kizárólag ilyen gazdasági szereplőknek köteles kiküldeni az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást?
Részlet a válaszából: […]  A Kbt. 122. §-ának hivatkozott (7) bekezdése azt teszilehetővé, hogy abban az esetben, ha az ajánlatkérő 25 millió Ft-ot el nem érőértékű árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre, vagy 150 millió Ft-ot elnem érő értékű építési beruházásra folytat le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Egyéni vállalkozás meghívhatósága hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba

Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárást folytat le. Lehet-e meghívott ajánlattevő ebben az eljárásban egyéni vállalkozás?
Részlet a válaszából: […] ...feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőlegteljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásárólszóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozórendelkezés az ilyen eljárásokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Nyilatkozat kkv-státuszról

Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják.A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. éviXXXIV. törvény 3. §-ának (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyeneljárásokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Törvény szerinti foglalkoztatás ellenőrzésének kötelezettsége

Kérdés: Köteles-e ellenőrizni az ajánlatkérő, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyek foglalkoztatása a törvény szerint történik-e, és annál a cégnél, illetve nevesített alvállalkozójánál vannak-e bejelentve, aki elnyerte a pályázatot?
Részlet a válaszából: […] ...§(3) bekezdésének a)-f) pontjaira.A jogszabályhely szövege szerint az ajánlatkérőként szerződőfél, illetőleg – európai uniós támogatások esetén szállítói kifizetés során – akifizetésre köteles szervezet az utalt paragrafus alkalmazásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Vállalkozások minősítése

Kérdés: Mit jelent az, hogy a vállalkozás minősítéséről nyilatkozni kell?
Részlet a válaszából: […] ...érvényesítését. Az ajánlatban azajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról,fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagyközépvállalkozásnak minősül-e – Kbt. 70. §-ának (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Ajánlattevői minőséget kizáró APEH-bírság

Kérdés: Jól értelmezem, hogy a Kbt. legutóbbi változása szerint, ha az APEH mulasztási bírsággal sújt, nem lehetek ajánlattevő? Akkor sem, ha megfizetem?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti mulasztásibírsággal sújtott jogszabálysértést követett el.Az Áht. a fentiek szerinti – bírsággal szankcionált -mulasztást a támogatásnyújtás vonatkozásában határozza meg, de az ott írtjogszabálysértés elkövetése zárja ki az ajánlattevői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Ajánlattevők kizárhatósága a közbeszerzési eljárásokból

Kérdés: Ki lehet-e zárni ajánlattevők közül a fogyatékosokat foglalkoztatókat, mert ők a támogatás kapcsán lényegesen alacsonyabb árat tudnak ajánlani, ugyanakkor a fogyatékosok nem minden munkára alkalmasak? (Konkrét példa: egészségügyi laborban felmosó vízzel mosták le az asztalokat, műszereket.)
Részlet a válaszából: […] Erre a hatályos szabályozás értelmében – a Kbt. alapelveirefigyelemmel – nincs lehetőség, azonban a szerződéses kötelezettségek közöttszigorú következményekkel és szerződést biztosító mellékkötelezettségekkelérdemes bebiztosítani magát a színvonalas szolgáltatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.