Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...– akkor hozhatja meg, ha a közbeszerzésekért felelős miniszter az eljárás lefolytatását ellenőrizte és erről közbeszerzési záró tanúsítványt állított ki."A Korm. rendelet ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ilyen esetben az ajánlatkérő az ellenőrzést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szerződéskötési feltétel alkalmazása

Kérdés: Az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként elő volt írva a nyertes ajánlattevő számára ISO 14001 tanúsítvánnyal (vagy azokkal egyenértékű intézkedések leírásával) való rendelkezés. A szerződéskötés előkészítése során az ajánlattevő alvállalkozója azt ígéri előszerződés alapján, hogy biztosítja a nyertes ajánlattevő részére a felhívásban előírt irányítási rendszerek működtetését az ajánlatkérővel kötött vállalkozási szerződés időtartama alatt, és a létező rendszerre tanúsítványt is benyújt. Megköthető-e a szerződés?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. a szerződéskötési feltételekkel nem foglalkozik, ugyanakkor egyre elterjedtebb megoldásról beszélünk, ami "helyettesíti" az alkalmassági követelményt, anélkül hogy túlzottan szűkítené a versenyt. Ez azonban valójában nem minden esetben igaz. Szabályozás hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

ISO-minősítés mint egyéb információ

Kérdés: Különböző rendszertanúsítványok meglétének (ISO 9001, 14001, 45001, 37001) feltételét eddig mindig az egyéb információk között láttam csak, nem alkalmassági követelményként. Van esetleg lehetőség arra, hogy az ajánlatkérő alkalmassági követelményként írja ki az eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...vagy más szervezet által végzett vizsgálattal. A beszerzés tárgyának minden esetben összetettnek kell lennie, azonban kiváltható a tanúsítvány az ajánlatkérő minőségbiztosítás érdekében tett intézkedéseivel. Ezért két szempontból van jelentősége annak, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 14.

Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben

Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
Részlet a válaszából: […] ...során továbbá biztosítani kell a részvétel jogát valamennyi, az Európai Unióban letelepedett gazdasági szereplő számára, a diplomák, tanúsítványok, valamint képesítéseket igazoló iratok kölcsönös elismerését, az ajánlatok (részvételi jelentkezések)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Üzleti titokká nyilvánítás feltételei

Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat, valamint gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,– az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Esélyegyenlőség alapelvének sérelme

Kérdés: Nem esélyegyenlőtlen-e az az elvárás, hogy az ajánlattevők a beszerzés tárgyát képező termékhez kizárólag környezetbarát emblémával ellátott alapanyagot használhatnak fel?
Részlet a válaszából: […] ...európai szabványoknak. Az ajánlatkérő köteles elfogadni a más tagállamokban székhellyel rendelkező elismert szervezet által kiadott tanúsítványokat.Az előírás tehát nem teremt esélyegyenlőtlen helyzetet, amennyiben a kormányrendeletnek megfelelően az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
Részlet a válaszából: […] ...kell az azonos hozzáférést(a részvétel jogát) valamennyi, az Európai Unióban letelepedett gazdaságiszereplő számára, a diplomák, tanúsítványok, valamint képesítéseket igazolóiratok kölcsönös elismerését, az ajánlatok (részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Eljárástípusok az új Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben milyen eljárásfajták vannak? Melyek a főbb változások?
Részlet a válaszából: […] ...kell az azonos hozzáférést (a részvétel jogát)valamennyi, az Európai Unióban letelepedett gazdasági szereplő számára, adiplomák, tanúsítványok, valamint képesítéseket igazoló iratok kölcsönöselismerését, az ajánlatok (részvételi jelentkezések)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Ajánlatkérők saját eljárásrendje

Kérdés: Úgy hallottuk korábban, hogy az ajánlatkérők meghatározhatják az eljárás rendjét. Ez így lesz-e a jövő évtől, és ha igen, milyen keretek között?
Részlet a válaszából: […] ...kell az azonos hozzáférést(a részvétel jogát) valamennyi, az Európai Unióban letelepedett gazdaságiszereplő számára, a diplomák, tanúsítványok, valamint képesítéseket igazolóiratok kölcsönös elismerését, az ajánlatok (részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Kbt.-alapelvek sérelme

Kérdés: Nem ütközik a Kbt. alapelveibe az, hogy az ajánlatkérő a környezetvédelemre hivatkozással elsősorban a környezetbarát anyagok használatát írja elő az ajánlattevőknek?
Részlet a válaszából: […] ...európaiszabványoknak. Az ajánlatkérő köteles elfogadni a más tagállamokban székhellyelrendelkező elismert szervezet által kiadott tanúsítványokat – 58. § (1)-(6)bekezdések.A vonatkozó rendelkezések kifejezetten utalnak arra, hogy a(3) bekezdés b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.
1
2