50 cikk rendezése:
1. cikk / 50 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 50 Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége
Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
3. cikk / 50 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
4. cikk / 50 Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
5. cikk / 50 Megfelelés kapacitásbiztosítással
Kérdés: Milyen lehetőség van akkor, ha egy ajánlati felhívásban gazdasági és pénzügyi alkalmasság nem kerül meghatározásra, a műszaki, illetve szakmai alkalmasságnál egy ajánlattevő mind referencia, mind szakember tekintetében kapacitásbiztosítással szeretne megfelelni? A műszaki, illetve a szakmai alkalmasságot igazoló cégek egyben alvállalkozók is. Mivel az alvállalkozói teljesítés mértéke nincs korlátozva, ez hogyan hat a kapacitásbiztosításra? Lehetséges, hogy az ajánlattevő akár "alkalmasság nélkül" is megfelelhet, kizárólag kapacitásbiztosítás által?
6. cikk / 50 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
7. cikk / 50 Alkalmassági szempont előírása
Kérdés: A felhívásban az ajánlatkérő csak az egyik árbevételi követelményt, azaz a teljes árbevételi követelményt írja elő, miközben igazolásnál mindkettőt, azaz a közbeszerzés tárgya szerinti árbevételt és a teljes árbevételt is kéri. Mi ilyenkor a teendő? Ebben az esetben mi az erősebb, az előírás vagy az igazolás a hirdetményben?
8. cikk / 50 Árbevétel meghatározása év közbeni kiírásnál
Kérdés: Ha év közben írják ki az eljárást, akkor milyen árbevétel szükséges a beszerzés tárgyából? Lehet az adott évi árbevétel is, például becsült értékkel?
9. cikk / 50 Eljárás alkalmassági követelmény hiányos meghatározása esetén
Kérdés: Az alkalmassági követelmények köréből kimaradt a sorban állás hossza. Van-e lehetőség arra, hogy a dokumentációban jelezzük, vagy igazoláskor a standard harminc napot vegyük figyelembe, ami egyébként általánosan elfogadott?
10. cikk / 50 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?