33 cikk rendezése:
21. cikk / 33 Tervezéssel kapcsolatos problémák
Kérdés: Tervezőként vettünk részt több szennyvíz-csatornázási, szennyvízkezelési projektben. A megbízási szerződés alapján "az elkészült tervek szellemi alkotásnak minősülnek, a szerzői jogvédelemről szóló hatályos törvény védelme alatt állnak". Az elkészült tervek alapján KEOP 1.2.0-ás pályázatok készülnek, a pályázatok benyújtásakor szerzői jogdíj kifizetése nem volt előirányozva, így szerzői jogok továbbra is állnak. Szerzői jogaink érvényesítését úgy tervezzük, hogy a kivitelezésre kiírt közbeszerzési tenderdokumentációban tervezőként rögzíttetni kívánjuk a tervező cég megnevezését, elérhetőségét, valamint a kivitelezési tervek készítésének díját. Kérdésünk, hogy a tervezett eljárás nem ellentétes-e a Kbt.-vel, hiszen a közbeszerzési dokumentációban csatolt műszaki terveket már előzményként mi készítettük, a becsatolt hatósági engedélyeket mi szereztük be? Kérdés továbbá, hogy nyertes kivitelező a tenderdokumentációban rögzített műszaki tartalomtól eltérhet-e, s az előírt feladat megoldására alkalmas, de másik tervet készíttethet-e másik tervezővel?
22. cikk / 33 Tanulmányterv és építési terv készítésére kiírt pályázaton történő részvétel összeférhetetlensége
Kérdés: Kérjük tisztelettel, határozzák meg, hogy egy tanulmányterv készítője indulhat-e a tanulmányterv tárgyában, az építési terv elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárásban, vagy a Kbt. 10. §-a értelmében összeférhetetlen?
23. cikk / 33 Ajánlat "egyéb módon meg nem felelése" a gyakorlatban
Kérdés: Tudnának ismertetni a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja szerinti érvénytelenségi okkal kapcsolatos néhány gyakorlati tapasztalatot?
24. cikk / 33 -Tervezői összeférhetetlenség a Kbt. módosítását követően
Kérdés: Az eredeti, 2003. évi CXXIX. törvény 10. §-ának (6) bekezdése szerint az "...összeférhetetlenség nem áll fenn azzal a személlyel vagy szervezettel szemben, aki vagy amely a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó építészeti vagy egyéb műszaki tervdokumentáció elkészítésében részt vett". Ez az előírás kikerült a Kbt.-ből a törvény módosításával. Úgy kell érteni ezt a módosulást, hogy a kiviteli, engedélyezési tervek készítésére vonatkozó felhívásra sem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő vagy 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni tervezett alvállalkozó a műszaki tervet készítő szervezet vagy személy?
25. cikk / 33 Tanulmányterv készítőjének összeférhetetlensége
Kérdés: Összeférhetetlen-e a kiviteli terv elkészítésére kiírt eljárásban az az ajánlattevő, aki korábban ugyanannak az eljárásnak (beszerzésnek) a tanulmánytervét készítette el?
26. cikk / 33 Tervező mint műszaki szakértő a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Szakértő bevonása esetén lehet-e maga a tervező a műszaki szakértelmet megtestesítő személy a hármas bontásban?
27. cikk / 33 Megbízás kibővíthetősége hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Elvi építési vagy építési engedélyezési tervet előzetes meghívásos eljárás alapján készítő tervező megbízása kibővíthető-e hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás keretében az építési beruházással kapcsolatos ajánlatkéréshez szükséges tender-tervdokumentáció elkészítésével? Van-e ezzel kapcsolatban valamilyen speciális eljárásrend, követelmény?
28. cikk / 33 Közbeszerzési referensi tevékenység szakmai feltételei
Kérdés: Milyen szakmai feltételek megléte mellett lehet valaki közbeszerzési referens? Van-e jelenleg olyan végzettség, amelynek birtokában a fenti tevékenység gyakorolható?
29. cikk / 33 Közbeszerzés kapcsolódó tervezésre
Kérdés: Építési beruházást tervezünk 150 000 E Ft értékben 2007-re, amely azonban csak pályázati támogatással valósulhat meg. A tervezési munkát az idén szeretnénk elvégeztetni kb. 4-5000 E Ft értékben. A tervezésre szükséges-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk?
30. cikk / 33 Személyi és szervezeti összeférhetetlenség értelmezése
Kérdés: Önkormányzat közbeszerzési eljárást készít elő irodaépület építésére. Az önkormányzat egyik osztályvezetőjének fia – határozatlan idejű megbízásos szerződéssel – az engedélyezési tervdokumentációt készítő tervezővállalatnál dolgozik. Tehet-e érvényes ajánlatot a tervezővállalat?