Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...és konszenzus alapján az ajánlatkérő fizethet.Jellemzően az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet alábbi szabálya...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján

Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
Részlet a válaszából: […] ...hanem szerződéskötési feltételként, akkor más a helyzet.Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet értelmében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-a részletesen szabályozza az ellenszolgáltatás teljesítésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Sub-alvállalkozó bevonásának korlátja

Kérdés: Miért kell arról nyilatkoznunk, hogy az alvállalkozónk milyen mértékben szervezi ki a munkáját további alvállalkozónak? Ez mennyiben releváns információ az ajánlatkérő számára?
Részlet a válaszából: […] ...beruházás esetében okozott ez problémát az ajánlattevőnek. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 27. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Szerződés tartalmának változtathatósága tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Van-e lehetőség a szerződésről tárgyalni még aláírás előtt, ha már kihirdettek minket nyertesnek?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági szereplők esélyegyenlőségét.A másik lehetőséget az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. Kormányrendelet tartalmazza, melynek 28...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Mutatószám előírása alkalmassági követelmények keretében építési beruházásoknál

Kérdés: Alkalmassági követelmények keretében előírhatok-e mutatószámot?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet kifejezetten kitér az alkalmasság követelmények keretében mutatószám...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Egybeszámítás nem engedélyköteles építési beruházásoknál

Kérdés: Nem engedélyköteles építési beruházások, például felújítások esetében – a jelenleg hatályos szabályozás szerint – hogyan számítjuk össze az egyes beszerzési tárgyakat? Költségvetési év számít, vagy épületenként számítandók össze a beszerzési tárgyak, vagy a funkcionális összefüggés számít, esetleg a projektszemlélet?
Részlet a válaszából: […] ...nyújt mindehhez a kapcsolódó végrehajtási rendelet.Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet az építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.

Kivitelezés, tervezés, művezetés egybeszámítási kérdései

Kérdés: Négy évvel ezelőtt ajánlatot kértünk és kaptunk egy építési munka kiviteli terveinek elkészítésére és a tervezői művezetésre. Akkor a tervezés megrendelésünk alapján elkészült, kifizettük. Ebben az évben tervezzük a kivitelezést. A tervezést és a kivitelezést nem számoljuk egybe, tekintettel arra, hogy a két beszerzés között hosszabb idő eltelt. Azonban a kivitelezés költségeit a művezető díjával és a tervezői művezetéssel – véleményem szerint – egybe kell számítani. Ha viszont időben közel (például egy költségvetési évben) lenne a tervezés és a kivitelezés beszerzése, a teljes beszerzést (tervezés és kivitelezés, valamint művezetés és tervezői művezetés) egybeszámítanám. Jól gondolom-e?
Részlet a válaszából: […] ...mert a tervezés szolgáltatásnak, míg a kivitelezés építési beruházásnak minősül közbeszerzési szempontból. A tervezéshez a tervezői művezetés költségét kell hozzászámítani – abban az esetben, ha az ajánlatkérő kér ilyet a tervezőtől.Miután a négy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Egybeszámítási szabály értelmezése

Kérdés: Az egybeszámítási szabály értelmezésében vannak-e előremutató jogorvoslati esetek a hatályos törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...és elhelyezkedés szempontjából is összefüggött. Kérelmezett a részekre való ajánlattételt sem tette lehetővé. A beszerzéshez egy tervezőtől egységesen megrendelt, egy engedélyezési terv készült. A beruházást egy kivitelező valósította meg. A szerződő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Beruházáslebonyolító szerepe

Kérdés: Mely eljárásban kell alkalmazni a beruházáslebonyolítót, és milyen szabályok vonatkoznak rá? Azonos feladatokat lát-e el a közbeszerzési tanácsadóval?
Részlet a válaszából: […] ...(különösen vázlatterv, tanulmányterv, megvalósíthatóságitanulmány) készíttetése;– ahol ezt külön jogszabály kötelezővé teszi, a tervezőkiválasztására tervpályázati eljárás lebonyolítása;– a kivitelezésre vonatkozó ajánlati, részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.
1
2