62 cikk rendezése:
1. cikk / 62 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 62 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 62 Szerződések megszűnése a 430/2022. kormányrendelet alapján
Kérdés: A 430/2022. kormányrendelet szükségessé teszi a szerződések megszüntetését, azonban nem világos, hogy azokat is meg kell-e szüntetni, amelyek nem érik el évente a 20 millió forintot? Milyen eljárás követendő abban az esetben, ha 20 millió forint alatti összegre módosították korábban a felek a szerződéses értéket?
4. cikk / 62 Közzétételi kötelezettség keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy amennyiben az ajánlatkérő beszerzési igényét központi beszerző szervezet által kötött keretmegállapodásból közvetlen megrendeléssel; írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel; versenyújranyitás lefolytatását követő szerződéskötéssel valósítja meg, úgy az ajánlatkérő köteles az EKR-ben közzétenni a Kbt. 43. § (1) bekezdése szerinti adatokat, dokumentumokat, így például a közvetlen megrendelést és annak visszaigazolását, továbbá köteles az eljárás adatait, esetleges dokumentumait az EKR-ben rögzíteni? Amennyiben igen, például utazásszervezésnél minden egyes utazás megrendelését külön "eljárásnak" és szerződésnek kell tekinteni, és külön-külön rögzíteni az EKR-ben eljárásként, valamint szerződésként?
5. cikk / 62 Teljesítési részhatáridők módosításának jogszerűsége
Kérdés: A D. 166/2022. számú döntés alapján mi a véleményük: jogszerűtlen vagy sem a teljesítésre vonatkozó részhatáridők módosítása, korrigendum közzétételével?
6. cikk / 62 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása azonnali jogvédelem iránti kérelem elbírálása alatt
Kérdés: Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontja szerinti kizáró ok alkalmazása körében, ha az írásbeli összegzésben az ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja, jóllehet, az ajánlattevő ezt megelőzően a halasztó hatály elérésére irányuló azonnali jogvédelem iránti kérelmet terjesztett elő a Gazdasági Versenyhivatal határozatával szemben, és e kérelemnek a bíróság csak később, az írásbeli összegzés ajánlatkérő általi elkészítése után ad helyt?
7. cikk / 62 Szerződéses feltételrendszer alkalmazása keretmegállapodásnál
Kérdés: Megszokott és helytálló, hogy a keretmegállapodás úgy kerül megkötésre, hogy csak egy általános szerződéses feltételeket tartalmazó dokumentum kerül kiállításra, melyben az összes nyertes ajánlattevőt szerepeltetik a szerződő felek között, valamint ezt írja alá minden résztvevő?
8. cikk / 62 Eljárás konzorciumi tag kiválása esetén
Kérdés: Jelenti-e az új, 35. § (7) bekezdésének szabálya azt, hogy minden gond nélkül változhat a teljesítés során a konzorcium, kiválhat-e tag, amennyiben a többi tag megfelel az alkalmasságnak?
9. cikk / 62 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
10. cikk / 62 A Kbt. 115. §-ának alkalmazhatósága uniós forrás felhasználása esetén ajogszabály-módosítást követően
Kérdés: A Kbt. új 115. §-a szerinti szabályok másként fogalmaznak, és nem érintik a határon átnyúló jelleget, ami miatt uniós forrás esetében alkalmaztuk az eljárástípust. Hatással van-e a módosítás a korábbi jogértelmezésre?