79 cikk rendezése:
1. cikk / 79 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 79 In-house cég versenyeztetése
Kérdés: Ha egy in-house cég nyílt közbeszerzés keretein belül nyeri el a tendert, és ennek eredményeként kötnek vele szerződést, akkor az alapján az in-house cégnek keletkezik közbeszerzési kötelezettsége, és ajánlatkérőnek fog minősülni?
3. cikk / 79 Keretmegállapodás a keretmegállapodásban
Kérdés: Véleményük szerint központi beszerző szervezettel megkötött keretmegállapodás vonatkozásában lehetséges-e olyan, keretszerződés megkötésére irányuló verseny-újranyitásos eljárást lefolytatni, illetve a keretszerződést megkötni, amely önmagában nem feltételes, azaz hatályba lép, de lehívásai eseményvezérelten aktiválódnak/hatályosulnak, és akár jogszerűen megtörténhet, hogy a keretszerződésben nem történik lehívás a megrendelő részéről?
4. cikk / 79 Azonos tulajdonosi körbe tartozó nyertes és második ajánlattevő
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a magyar szabályozás kimondja azt, hogy azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező ajánlattevők esetében, ha például az egyik visszalép, és a másik nyerne magasabb árral, úgy az eljárás során nem hirdethető eredmény? Nagyon nagy a felelősség az ajánlatkérőn, és segíthetne, ha ezt jogszabály mondaná ki.
5. cikk / 79 Tulajdonosváltozás in-house cégben
Kérdés: Amennyiben az in-house cégben tulajdonosváltás következik be, folytathatja-e a cég a tevékenységét, hiszen érvényes szerződése van? A teljesítés két éve tart, és még két évig lenne lehetőség annak meghosszabbítására opció lehívásával.
6. cikk / 79 In-house szerződések nyilvánossága
Kérdés: Az in-house szerződés nem közbeszerzési szerződés. Miért kell mégis rögzíteni azt?
7. cikk / 79 Hosszú távú modellek uniós alapokból finanszírozott támogatások esetén
Kérdés: Uniós finanszírozás esetében van-e lehetőség olyan hosszú távú megoldásokra, mint a DBR vagy az előminősítési rendszer?
8. cikk / 79 Kizárás GVH-döntés alapján
Kérdés: Amennyiben a GVH döntésében "csak" bírságot szab ki, de közvetlenül nem zárja ki a szervezetet a közbeszerzési eljárásokból, akkor az ajánlatkérőnek van-e jogosultsága a bírságra, illetve elmarasztaló határozatra hivatkozással kizárni az ajánlattevőt az eljárásból?
9. cikk / 79 Közérdekű tevékenység értelmezése a Kbt. hatálya alá tartozás szempontjából
Kérdés: Hogyan kell értelmezni a gyakorlatban, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozás szempontjából a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontjában írt közérdekű tevékenység fogalmát, illetőleg a jogszabályhely által támasztott egyéb feltételeket?
10. cikk / 79 Eljárás konzorciumi tag kiválása esetén
Kérdés: Jelenti-e az új, 35. § (7) bekezdésének szabálya azt, hogy minden gond nélkül változhat a teljesítés során a konzorcium, kiválhat-e tag, amennyiben a többi tag megfelel az alkalmasságnak?