18 cikk rendezése:
11. cikk / 18 Teljesítés során vállalt feltétel előírásának szempontjai
Kérdés: Előírhatja-e az ajánlatkérő saját vizsgabázis meglétét, ami egyben kizárja, hogy alvállalkozó bevonásával teljesítsen az ajánlatkérő? Ez egy olyan szerződéses feltétel, amit nyílt eljárásban kell elfogadnunk.
12. cikk / 18 Ajánlatadás és nyilatkozattétel közös ajánlattételnél
Kérdés: Központosított közbeszerzéssel kapcsolatban kérdezem: Y társaság keretmegállapodás – Kbt. 109. § (1) bekezdés d) pontja szerinti – első részének eredményeként közös ajánlattevőként keretmegállapodást kötött a Központi Beszerző Szervezettel. A közös ajánlattevők között létrejött együttműködési megállapodásban (mely az ajánlat részét is képezte) a közös ajánlattevők vezetőjeként X társaságot jelölték meg, amely a közös ajánlattevők nevében ajánlatot tehet és nyilatkozhat. Az eljárás második részeként verseny újranyitásával kerül megindításra a közbeszerzési eljárás. Y társaság X társaságtól kapott meghatalmazás alapján jogosult-e ajánlatot adni és nyilatkozatot tenni a közös ajánlattevők nevében? (Természetesen a meghatalmazás erre kiterjed.) Van-e olyan nyilatkozat, melyet a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenniük?
13. cikk / 18 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
14. cikk / 18 Közös ajánlattétel a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban
Kérdés: A 3052-es számú kérdésre adott válaszukban a közös ajánlattevő bevonásának lehetőségével foglalkoznak a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban. Nem kkv gazdasági szereplő közös ajánlattevőként történő bevonása nyilván a törvény szándékának kijátszása lenne, ezért ennek kizárása valóban egyértelműnek tűnik. Az azonban meglepő számunkra, hogy véleményük szerint még kkv közös ajánlattevő bevonására sincs lehetőség. Az ezzel kapcsolatos indoklás ugyan érthető, de nincs ellentmondásban a Kbt. 95. §-ának (2) bekezdésével? Az idézett jogszabályhely kifejezetten megengedi a hirdetmény nélküli tárgyalásban az ajánlattevőknek közös ajánlattevő bevonását, és véleményünk szerint egy kkv gazdasági szereplő bevonásával a jogalkotó szándéka sem sérül. Jól látjuk?
15. cikk / 18 Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
16. cikk / 18 Kkv és "nagyvállalat" közös ajánlattétele kkv-knak kiírt nemzeti eljárásrendben
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 147. számának 2965. számú kérdése és az arra adott válaszuk megengedően ír arról, hogy nemzeti eljárásrendben a kkv-knak kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az alvállalkozónak már nem kell kkv-nak lennie (kérem, erősítsék meg, hogy jól értem-e). Mi a helyzet akkor, ha az alvállalkozó nagyvállalat, ráadásul a szerepvállalása 40 százalékos, azaz már közös ajánlattevőnek minősül? Törvényes-e, ha az ajánlattételre felkért kisvállalkozás közös ajánlatot tesz egy ilyen nagyvállalattal?
17. cikk / 18 Keretmegállapodás több ajánlattevővel
Kérdés: A gyakorlatban ajánlatkérő mely esetekben köt több ajánlattevővel keretmegállapodást? Ez a lehetőség közös ajánlattevőkre, közös ajánlattétel esetére vonatkozik? Honnan lehet megtudni erre irányuló szándékát?
18. cikk / 18 Kizárólagos jogosultság figyelmen kívül hagyása a kiírásban
Kérdés: A kiírásban az ajánlatkérő olyan tevékenységre kér árajánlatot, és szerepel a megajánlott árértékelési szempontként, amelyet Magyarországon kizárólag egyetlen szervezet jogosult végezni, illetve teljesíteni. Mit tehetünk ebben az esetben? Felhívhatjuk-e erre az ajánlatkérő figyelmét, és jogszerű-e a fentiek szerinti kiírás? A többi tevékenységet – részben – alvállalkozó bevonásával tudnánk elvégezni. További probléma, hogy a tevékenység végzésére kizárólagos jogosult egyébként kizárás hatálya alatt is áll, azaz nem vehet részt közbeszerzési eljárásokban. Mi a megoldás ebben a helyzetben?