15 cikk rendezése:
1. cikk / 15 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
2. cikk / 15 Konzorciumi tag kiválása
Kérdés: A Kbt. 139. § (1)-(3) bekezdései alapján helyes-e azon értelmezés, miszerint konzorcium esetén a konzorciumi tag a konzorciumból nem léphet ki pusztán azon az elven, miszerint üzleti megfontolásból nem érdeke a konzorcium tagjának lenni, kizárólag a személyében bekövetkező jogutódlás esetén szűnhet meg a konzorciumi tagsága? Helyes-e azon értelmezés, mely szerint konzorciumi megállapodásban nem köthető ki érvényesen a konzorciumi tag kizárása, amennyiben a tag tevékenysége, működése a közbeszerzési szerződés teljesítését pénzügyi vagy szakmai szempontból veszélyezteti, tekintettel a tagok egyetemes felelősségére?
3. cikk / 15 Többszörös megjelenés tilalma
Kérdés: Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
4. cikk / 15 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
5. cikk / 15 Teljesítés során vállalt feltétel előírásának szempontjai
Kérdés: Előírhatja-e az ajánlatkérő saját vizsgabázis meglétét, ami egyben kizárja, hogy alvállalkozó bevonásával teljesítsen az ajánlatkérő? Ez egy olyan szerződéses feltétel, amit nyílt eljárásban kell elfogadnunk.
6. cikk / 15 Eljárásból kizárt ajánlattevő további részvétele a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban
Kérdés: A Kbt. 115. §-a szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az első ajánlat benyújtását követően az eljárásból kizárt ajánlattevő részt vehet-e alvállalkozóként vagy kapacitást nyújtó szervezetként az ajánlattételre felhívott másik gazdasági szereplőnél, vagy ebben az esetben ő a Kbt. 36. §-a szerint még "mindig" ajánlattevőnek minősül?
7. cikk / 15 Kkv-k részére kiírt pályázatban részt vevők köre
Kérdés: Kkv-k részére írtak ki pályázatot. Alvállalkozóként vagy erőforrásként bevonható vagyok-e a kkv ajánlattevő oldalán mint nem kkv, hanem a vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozó gazdasági társaság-nagyvállalat?
8. cikk / 15 Közös ajánlattétel a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban
Kérdés: A 3052-es számú kérdésre adott válaszukban a közös ajánlattevő bevonásának lehetőségével foglalkoznak a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban. Nem kkv gazdasági szereplő közös ajánlattevőként történő bevonása nyilván a törvény szándékának kijátszása lenne, ezért ennek kizárása valóban egyértelműnek tűnik. Az azonban meglepő számunkra, hogy véleményük szerint még kkv közös ajánlattevő bevonására sincs lehetőség. Az ezzel kapcsolatos indoklás ugyan érthető, de nincs ellentmondásban a Kbt. 95. §-ának (2) bekezdésével? Az idézett jogszabályhely kifejezetten megengedi a hirdetmény nélküli tárgyalásban az ajánlattevőknek közös ajánlattevő bevonását, és véleményünk szerint egy kkv gazdasági szereplő bevonásával a jogalkotó szándéka sem sérül. Jól látjuk?
9. cikk / 15 Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
10. cikk / 15 Kkv és "nagyvállalat" közös ajánlattétele kkv-knak kiírt nemzeti eljárásrendben
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 147. számának 2965. számú kérdése és az arra adott válaszuk megengedően ír arról, hogy nemzeti eljárásrendben a kkv-knak kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az alvállalkozónak már nem kell kkv-nak lennie (kérem, erősítsék meg, hogy jól értem-e). Mi a helyzet akkor, ha az alvállalkozó nagyvállalat, ráadásul a szerepvállalása 40 százalékos, azaz már közös ajánlattevőnek minősül? Törvényes-e, ha az ajánlattételre felkért kisvállalkozás közös ajánlatot tesz egy ilyen nagyvállalattal?