40 cikk rendezése:
1. cikk / 40 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
2. cikk / 40 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
3. cikk / 40 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
4. cikk / 40 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
5. cikk / 40 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
6. cikk / 40 Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Kérdés: Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?
7. cikk / 40 Kbt. 54. § (1) bekezdésének célja
Kérdés: Mi a gyakorlati értelme a Kbt. 54. §-a (1) bekezdésének? Mi a következménye annak, ha az előírásnak nem teszünk eleget? Van-e ebben a körben valamiféle igazolási kötelezettségünk?
8. cikk / 40 Ajánlattevő tájékozódási kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. 54. §-ának (1) bekezdésében foglaltak teljesítését kell-e valamilyen módon igazolni az ajánlatkérő felé? Mi a gyakorlati szerepe a Kbt. hivatkozott előírásának?
9. cikk / 40 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
10. cikk / 40 Kbt. 54. §-a (1) bekezdésének teljesítése
Kérdés: A Kbt. 54. §-a (1) bekezdésében írtaknak a gyakorlatban hogyan kell eleget tenni? És hogyan kell igazolnom a tájékozódás megtörténtét?