Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel;– építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel kapcsolatos beállítási vagy üzembe helyezési művelet esetén az ajánlatkérő előírhatja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Eljárás alkalmassági követelmény hiányos meghatározása esetén

Kérdés: Az alkalmassági követelmények köréből kimaradt a sorban állás hossza. Van-e lehetőség arra, hogy a dokumentációban jelezzük, vagy igazoláskor a standard harminc napot vegyük figyelembe, ami egyébként általánosan elfogadott?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmasságának igazolása árubeszerzés, építési beruházás, valamint szolgáltatás megrendelése esetén előírható pénzügyi intézménytől származó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolása árubeszerzés, építési beruházás, valamint szolgáltatás megrendelése esetén előírható – 19. § (1) bekezdés;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...eseti döntése szerint nem nyújthat be részvételi jelentkezést, illetve nem tehet ajánlatot olyan személy, akit építési beruházással, árubeszerzéssel vagy szolgáltatásnyújtással kapcsolatos kutatással, kísérlet végzésével, tanulmány készítésével, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés,építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...kellkiindulniuk. Ennek alapján – a beszerzés tárgyának jellegéből következően -elkülöníthető egymástól az építési beruházás, az árubeszerzés és a szolgáltatásmegrendelése. Ezen beszerzési tárgyaknak a Kbt.-ben megadott fogalmából ésszakmai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Kbt.-alapelvek és alkalmatlanná nyilvánítás közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Jogszerű-e az az eljárás, ha az ajánlatkérő az ajánlattevőt és annak 10 százalék feletti alvállalkozóját alkalmatlannak nyilvánítja azzal az indokkal, hogy az ajánlattétel évét megelőző két éven belül külön-külön (évenként) a teljes árbevételből nem rendelkezik legalább nettó x millió forintos árbevétellel a beszerzés tárgyát képező gyártás, valamint szolgáltatás tekintetében? Nem sérti ez a kitétel az esélyegyenlőséget, illetve az egyenlő bánásmód alapelvét?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben igénybe vennikívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi ésgazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatásmegrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 2.

"Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés,építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
Részlet a válaszából: […] ...mértékbenigénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyiés gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőlegszolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Kizáró okok építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?
Részlet a válaszából: […] ...okokra.Mint látható, a kizáró okok vonatkozásában a jogalkotó nemtesz különbséget a tekintetben, hogy azok a közbeszerzés tárgya (árubeszerzés,szolgáltatás, építési beruházás) szerint mely eljárásfajtára vonatkoznak, hanemegységesen szabályozza azokat....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.
1
2