64 cikk rendezése:
21. cikk / 64 Alkalmasság igazolásának időszaka alvállalkozócsere esetén
Kérdés: Az előző Kbt. szerint 2010-ben kötöttünk egy szerződést az ügyféllel, amelyben az alvállalkozó igazolt referenciát (a 2008-2010-ig terjedő időszakra, évenként). Az alvállalkozót az ajánlattevő cserélni szeretné. Az új alvállalkozónak (melynek hasonlóképpen kell alkalmasságot igazolnia) mely évekre vonatkozóan kell a referenciát nyújtania? A csere időpontjától számítva az elmúlt három év, vagy pedig az eredetiek szerinti évekre (mindezt úgy, hogy esetlegesen a cég már nem is foglalkozik ilyesmivel évek óta)?
22. cikk / 64 Referencianyilatkozat tartalma
Kérdés: A referenciával kapcsolatban a 310/2011. kormányrendelet 16. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás vagy szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az ajánlatkérő a referenciaigazolás, illetve nyilatkozat tartalmi elemei között jogosult előírni az alkalmasság megállapításához szükséges további adat megadását is. Az ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelményt a referencia tekintetében előírhatja-e úgy, hogy csak például az adott áru értékesített minimummennyiségét írja elő, vagy mindenképpen az ellenszolgáltatás ellenértékének minimumösszegét kell előírnia referenciakövetelményként?
23. cikk / 64 Erőforrás igénybevehetősége
Kérdés: A legutóbbi módosítás szerint a teljesítés mely részére lehet igénybe venni erőforrást? Mennyiben változott az erőforrás meghatározása a korábbi szabályozáshoz képest?
24. cikk / 64 Erőforrással kapcsolatos igazolások
Kérdés: Hogyan változtak a törvénymódosítás után az erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettségek a kizáró okok és az alkalmasság vonatkozásában?
25. cikk / 64 Erőforrással igazolható körülmények
Kérdés: Az új szabályok szerint mit tudok igazolni erőforrás-szervezet igénybevételével?
26. cikk / 64 Referencia alakulás előtti időszakra
Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
27. cikk / 64 Alkalmatlanná nyilvánítás alapja
Kérdés: Minek alapján állapítható meg az, hogy az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére? És ha ezt állapítja meg az ajánlatkérő, mi a következménye, illetve a megállapítás ellen az érintett ajánlattevő fordulhat-e jogorvoslatért?
28. cikk / 64 Esélyegyenlőség – mérlegigény
Kérdés: Általános, hogy az ajánlatkérők pozitív mérleget kérnek a pénzügyi-gazdasági alkalmasság igazolásához. Ez – az egyébként Kbt. adta lehetőség – nem ütközik az esélyegyenlőség alapelvébe?
29. cikk / 64 Újonnan alakult, átalakult cég igazolásai, alkalmassága
Kérdés: Építési beruházásra irányuló közbeszerzésnél cégünk – mint ajánlatkérő – a megelőző évekre vonatkozóan előírt pénzügyi (gazdasági) és műszaki (szakmai) alkalmassági feltételeket. Ezzel kapcsolatos kérdéseink: Hogyan teljesítheti a feltételeket egy tárgyévben (2009-ben) alakult ajánlattevő? Milyen igazolásokat kell bizonyításul benyújtani egy olyan ajánlattevőnek (gazdasági társaságnak), aki nemrég szétválással jött létre, és az igazolások benyújtásakor fel kívánja használni a szétválás előtti gazdasági társaság referenciáit?
30. cikk / 64 Újonnan alakult építőipari cég részvétele közbeszerzésben
Kérdés: Újonnan alakult építőipari kivitelező cég milyen módon tud indulni közbeszerzési pályázaton, ha az előző évekből nem rendelkezik a pénzügyi és gazdasági alkalmassághoz szükséges éves beszámolóval, forgalmi adatokkal, a műszaki és szakmai alkalmassághoz szükséges referenciával, szakemberrel, létszámmal, eszközökkel, berendezésekkel, műszaki felszereléssel?