Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel;– építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Kkv-k részére kiírt pályázatban részt vevők köre

Kérdés: Kkv-k részére írtak ki pályázatot. Alvállalkozóként vagy erőforrásként bevonható vagyok-e a kkv ajánlattevő oldalán mint nem kkv, hanem a vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozó gazdasági társaság-nagyvállalat?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbi esetekben is indíthat:– az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot;– a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 19.

Kkv és "nagyvállalat" közös ajánlattétele kkv-knak kiírt nemzeti eljárásrendben

Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 147. számának 2965. számú kérdése és az arra adott válaszuk megengedően ír arról, hogy nemzeti eljárásrendben a kkv-knak kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az alvállalkozónak már nem kell kkv-nak lennie (kérem, erősítsék meg, hogy jól értem-e). Mi a helyzet akkor, ha az alvállalkozó nagyvállalat, ráadásul a szerepvállalása 40 százalékos, azaz már közös ajánlattevőnek minősül? Törvényes-e, ha az ajánlattételre felkért kisvállalkozás közös ajánlatot tesz egy ilyen nagyvállalattal?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az előző évben, árubeszerzés és szolgáltatás esetén százmillió forint, építési beruházás esetén egymilliárd forint, áfa nélkül számított árbevételt el nem érő azon ajánlattevők számára,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet aki, illetve amely apiacon építési beruházások kivitelezését, és/vagy építmények építését, árukszállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Értelmező rendelkezések változása

Kérdés: Mi az oka annak, hogy az értelmező rendelkezések száma az új törvényben gyakorlatilag a felére csökkent a korábbihoz képest? Nem értjük az ajánlattevő fogalmának drasztikus szűkítését sem.
Részlet a válaszából: […] ...jogi személyiségnélküli gazdasági társaság, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképesszervezet, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését,és/vagy építmények építését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtásátkínálja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...nem a felhívásnak. Könnyítés az is, hogy adokumentációnak elegendő szerződéstervezet helyett szerződési feltételeket kelltartalmaznia. Építési beruházás esetén a dokumentációkészítés kötelező jellegenem változott.A módosítást követően, azaz a 2010. szeptember...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vennikívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi ésgazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatásmegrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó, legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Újonnan alakult, átalakult cég részvétele alakulást, átalakulást megelőző évek vizsgálata esetén

Kérdés: Ha a kiírás például a 2007-2008. éveket vizsgálja, a 2009-ben alakult (átalakult) cég hogy tudja teljesíteni azt, ha nem erőforrásra támaszkodik, vagy közös ajánlattételre vállalkozik?
Részlet a válaszából: […] ...referenciafeltétel vizsgálatával,amikor az ajánlatkérő az előző 3 év legjelentősebb szállításait vagyszolgáltatásait, illetve építési beruházásnál az előző 5 év legjelentősebbépítési beruházásait jogosult megvizsgálni.Amennyiben az ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...található hivatkozás egy hibát küszöbölt ki, éspontosította az ajánlattevő nyilatkozatának tartalmát.A pontosított szöveg szerint építési beruházás ésszolgáltatás megrendelése esetében, amennyiben az ajánlatkérő az 55. §-ának (3)és (4)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Alvállalkozás, erőforrás árajánlat "beajánlása" esetén

Kérdés: Amennyiben egy közbeszerzési eljárásban valamely ajánlattevő, nagykereskedő beajánlja cégünk termékeit a tőlünk kapott árajánlat alapján, akkor mi ebben az esetben alvállalkozónak vagy erőforrásnak minősülünk?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe venni kívántalvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdaságialkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatásmegrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó – erről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.
1
2