Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közbeszerzési értékhatárok és kivételi kör változása

Kérdés: Változnak-e az értékhatárok és a kivételi kör?
Részlet a válaszából: […] ...1-jétől 2014. december 31-éig:– árubeszerzés esetében: 8,0 millió forint,– építési beruházás esetében: 15,0 millió forint,– építési koncesszió esetében: 100,0 millió forint,– szolgáltatás megrendelése esetében: 8,0 millió forint,– szolgáltatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...eljárást, versenypárbeszédet, gyorsított eljárást,keretmegállapodásos eljárást, tervpályázati eljárást lebonyolítani, továbbáépítési koncesszióval kapcsolatos beszerzésre is sor kerülhet. Ennek aszabálynak az értelmezése egyelőre még várat magára, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Értékhatárok és jogalkotói szándék

Kérdés: Milyen jogalkotói indok lehet az értékhatárok meghatározása mögött?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazásában: árubeszerzés esetében: 30 millió forint; építési beruházás esetében: 90 millió forint; építési koncesszió esetében: 100 millió forint; szolgáltatás megrendelése esetében: 25 millió forint; ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Ajánlattételi határidők az új Kbt.-ben

Kérdés: Hogyan határozza meg az egyes eljárásokban az új Kbt. az ajánlattételi határidőket?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás megküldésének napjától számított tíz napnál rövidebb időtartamban. A közösségi értékhatárokat elérő értékű építési koncesszió esetében a nyílt eljárásban az ajánlattételi határidő, meghívásos vagy hirdetmény közzétételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.