Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Részekre bontás jogszerűsége építési beruházás tárgyú közbeszerzések esetén

Kérdés: Építési beruházás (útfelújítás, aszfaltozás és térkövezés) tárgyú közbeszerzési eljárás esetében hogyan érvényesülnek az összeszámítási szabályok? Van-e lehetőség részekre bontásra, milyen szempontok alapján kell megítélni az egyes részek összetartozását, avagy elkülöníthetőségét?
Részlet a válaszából: […] ...bontáson azt kell érteni, amikor az ajánlatkérő egy egységes közbeszerzést több szerződéssel valósít meg úgy, hogy azok értékét külön-külön veszi figyelembe a becsült érték megállapításakor, és ezért nem alkalmazza a Kbt.-t, vagy nem a magasabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

A VBÜ kormányrendelet hatálya

Kérdés: A Védelmi Beszerzési Ügynökség kapcsán merült fel, hogy a VBÜ kormányrendelet hatálya alá tartozunk-e. Ha nem vagyunk közbeszerzés-kötelesek, csak leginkább a nagyobb EU-s projektek erejéig, de a VBÜ kormányrendelet mégis úgy fogalmaz, hogy ránk is vonatkozik, abban az esetben melyik jogszabály az erősebb?
Részlet a válaszából: […] ...amelyet nem ipari vagy kereskedelmi jellegű, kifejezetten közérdekű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, vagy amely bármilyen mértékben ilyen tevékenységet lát el, feltéve, hogy e szervezet felett az a)-e) pontban meghatározott egy vagy több szervezet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Felmentés közbeszerzési kötelezettség alól a veszélyhelyzet miatt

Kérdés: Van-e egy közbeszerzés-köteles alapítványnak joga arra, hogy felmentést kérjen a vészhelyzet miatt a közbeszerzés hatálya alól?
Részlet a válaszából: […] ...van az alábbi felmentési folyamat kezdeményezésére.A kormányrendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérők a nemzeti értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzési igényeiket "Beszerzésiengedély-kérelem a Koronavírus-járvány Elleni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 13.

Kbt.-változások

Kérdés: 2014. szeptember 30-ai hatállyal módosult a Kbt. a kivételi körök vonatkozásában. Konkrétan ez mit jelent? A változások más területet is érintettek?
Részlet a válaszából: […] ...beleértve a logisztikai szolgáltatásokat is. Az általános kivételi kör továbbá bővül a kölcsönökkel függetlenül attól, hogy értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, vételével, eladásával vagy átruházásával kapcsolatosak-e.A Kbt. 9...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Biztosítéknyújtás új szabálya

Kérdés: A biztosíték mértékére vonatkozó szabály módosult. Ez azt jelenti, hogy nincs értelme előírni a biztosítékot?
Részlet a válaszából: […] ...a biztosíték mértékét továbbra is érdemes kihasználni. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. kormányrendelet 77. § (1a) bekezdése értelmében a 4/2011. kormányrendelet 57.§ (1b) bekezdésében foglalt szállítói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Rendezett munkaügyi kapcsolat

Kérdés: A Kbt. 56. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti kizáró ok vonatkozásában hol találom meg azt, hogy mi minősül rendezett munkaügyi kapcsolatnak?
Részlet a válaszából: […] ...kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződésben megállapított munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,– a harmadik országbeli állampolgár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 9.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...Döntőbizottság általkiszabható bírság és a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásáért fizetendőigazgatási szolgáltatási díj mértékét;– a tervpályázati eljárásra vonatkozó szabályokat;– a XIV. fejezet szerinti eljárások sajátos közbeszerzésiszabályait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Előlegfizetés tilalma

Kérdés: Tiltja-e bármely jogszabály, hogy közbeszerzési eljárásban előleget fizessen a megrendelő (ajánlatkérő)?
Részlet a válaszából: […] ...a (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy fizetésikötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetésikötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbáelőlegfizetési kötelezettséget megállapítani – a díj és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Közbeszerzések központi lebonyolítása

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
Részlet a válaszából: […] ...ki.Fentiek esetleges megsértésével kapcsolatos szankciókat akormányrendelet 8. §-a tartalmazza.Az ötvenmillió forintot elérő értékű beszerzések esetében az1. § (1) bekezdésben meghatározott személyek vagy szervek, valamint az azokkezelésében lévő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.
1
2