20 cikk rendezése:
11. cikk / 20 Közbeszerzési tárgy értékének meghatározása a gyakorlatban
Kérdés: Nem értem a következő helyzetet. Eddig ahol közbeszerzéssel találkoztam (például irodabútorok beszerzése, céges autók javítása), minden esetben drágább volt a vásárolt termék vagy a szolgáltatás, mint a "szabadpiacon". A közbeszerzésnél – ha jól tudom – épp ennek az ellentéte kellene, hogy érvényesüljön. Miért van ez így?
12. cikk / 20 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
13. cikk / 20 Nemzetbiztonsági beszerzések
Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
14. cikk / 20 Lehívás ütemezése mint szerződéses tartalom keretszerződés esetén
Kérdés: Az ajánlatkérőnek keretszerződés esetén, amelyet három évre köt a nyertessel, meg kell-e adnia – és ha igen, akkor milyen módon –, hogy azon belül a beszerzés tárgyát képező terméket milyen ütemezésben fogja majd lehívni?
15. cikk / 20 Egyszerű közbeszerzési eljárás szabályainak változása
Kérdés: Változtak-e az egyszerű közbeszerzési eljárás szabályai a Kbt. legutóbbi módosításakor?
16. cikk / 20 Közbeszerzési díj felszámolásának jogszerűsége kiszállási költségre
Kérdés: Intézményünk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kötött keretmegállapodás alapján javíttatja fénymásoló gépeit. Szeretnénk tudni, hogy jogos-e a javítás alkalmával a kiszállási költségre is a 2 százalékos közbeszerzési díj felszámolása?
17. cikk / 20 Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel
Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?
18. cikk / 20 Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén
Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
19. cikk / 20 Pénzügyi teljesítés meghatározása a közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Az ajánlatkérők egy része az ajánlati felhívásban, illetve az ajánlati dokumentációban (szerződéstervezetben) a fizetés teljesítését a következő módon határozza meg: "Megrendelő a jelen szerződés alapján létrejövő szállítások ellenértékét a termékek leszállítását követően, a Szállító által kiállított számla alapján, a kézhezvételtől számított 45 napon belül a Szállítónak a(z) .........Bank Rt.-nél vezetett, ......... számú számlájára történő átutalással fizeti meg." Ugyanakkor a Kbt. 305. §-ának (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: "Az ajánlatkérőként szerződő fél köteles az ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítésétől számított legkésőbb harminc napon belül az ellenszolgáltatást teljesíteni, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik, vagy a felek az ellenszolgáltatás halasztott, illetőleg részletekben történő teljesítésében állapodtak meg." Az Áfa-tv. 13. §-ának (16) bekezdése tartalmazza a számla kellékeit, amelyekből a jelen esetre vonatkozóan érdekes a b), f) és n) francia bekezdés: "a számla kibocsátásának kelte, a teljesítés időpontja, valamint a fizetés módja és határideje." A fentiek alapján kérdéseink: Jogszerű-e a pénzügyi teljesítésnek a számla kézhezvételéhez kötése, hiszen ennek meghatározása a számla kiállításának időpontjában gyakorlatilag lehetetlen? Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban kiírhat-e (meghatározhat-e) 30 napnál hosszabb fizetési határidőt?
20. cikk / 20 Alvállalkozó gyártó, egyben forgalmazó ajánlattevő esetén
Kérdés: Terméket gyártó és forgalmazó cég esetében hogyan kell értelmezni az alvállalkozó fogalmát, tekintettel arra, hogy nagykereskedelmi tevékenysége révén több gyártó termékeit is forgalmazza? Ajánlattevőként hogyan jelenjen meg a gyártó, aki más vállalkozás termékét 10 százalék alatti vagy feletti mennyiségben bevonja a teljesítésbe, avagy az a nagykereskedő, aki saját termékei mellett mások áruit is forgalmazza? Ez esetben ők nem alvállalkozók?