44 cikk rendezése:
11. cikk / 44 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
12. cikk / 44 Alkalmasságot igazoló szakember közreműködése a szerződés teljesítése során
Kérdés: A Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése a szerződés teljesítésének körében előírja, hogy az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlatkérők a műszaki-szakmai alkalmasság körében jellemzően a teljesítésben is megjelenő "pozíció"-hoz rendelik a megkövetelt szakembereket (szolgáltatás nyújtása tárgyban például rendelkezzen 1 fő élelmezésvezetővel, 1 fő mérlegképes könyvelővel, 1 fő projektmenedzserrel; építési beruházás tárgyban 1 fő építésvezetővel stb.). A közbeszerzési eljárásban az adott alkalmasságot igazoló szakember köteles-e ugyanabban a "szakemberi pozícióban" közreműködni a szerződés teljesítése során, avagy a szerződés teljesítésében való közreműködésének módját és mértékét az ajánlatkérőként szerződő fél nem köteles vizsgálni (feltételezve, hogy a szakember nem kapacitást nyújtó személy)?
13. cikk / 44 Elektronikus árlejtés alkalmazhatósága
Kérdés: Elektronikus árlejtés alkalmazására minden esetben lehetőség van?
14. cikk / 44 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
15. cikk / 44 Fenntartott szerződéssel kapcsolatos értelmezési kérdések
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122/A. §-a, valamint a 122. §-ának (9) bekezdése előírása szerint folytat le eljárást. Az ajánlatok ellenőrzése során megállapította, hogy egyik ajánlattevő elmúlt évi nettó árbevétele több mint 5 milliárd forint, másik ajánlattevő alvállalkozója elmúlt évi nettó árbevétele 1,2 milliárd forint. Az ajánlatkérő az értékelés szakaszában értesítheti-e az ajánlattevőket – hivatkozással a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdésére – arról, hogy az eljárás további szakaszában nem vesznek részt, ajánlatuk a Kbt. 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen?
16. cikk / 44 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
17. cikk / 44 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
18. cikk / 44 Egybeszámítási szabály értelmezése
Kérdés: Az egybeszámítási szabály értelmezésében vannak-e előremutató jogorvoslati esetek a hatályos törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozóan?
19. cikk / 44 Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél
Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
20. cikk / 44 Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén
Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?