41 cikk rendezése:
1. cikk / 41 Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség
Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
2. cikk / 41 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 41 Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában
Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
4. cikk / 41 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
5. cikk / 41 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
6. cikk / 41 KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok
Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
7. cikk / 41 Szerződés feltöltésének díja
Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
8. cikk / 41 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
9. cikk / 41 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
10. cikk / 41 Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában
Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?