Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Összegezés módosítása szerződéskötés után

Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...eljárási szakaszokat, de a szabályozást illetően jól elhatárolható egy előkészítési, egy részvételi/ajánlattételi, egy bírálati/értékelési, illetve egy szerződéses szakasz. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 37. § (2) bekezdés alapján az eredményről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Kapacitást biztosító szervezet átalakulása

Kérdés: A cég átalakult, és kapacitást biztosítóként valójában már nem rendelkezünk szakemberrel. Most szerződnénk az ajánlattevővel. Szerződhetünk az új céggel?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége

Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
Részlet a válaszából: […] ...joggyakorlat gyökerei egészen az 1995. évi, első közbeszerzési törvényig nyúlnak vissza. Ez a jogszabály még csak a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt, és így az ajánlatban kötelezően nevesítendő alvállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 13.

Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz

Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
Részlet a válaszából: […] ...indokokat hozott fel a szerződés módosítására. A hirdetményben nem közölt, szerződésmódosításra okot adó körülmény akkor sem értékelhető, ha egyébként alátámasztaná a Kbt. 141. § szerinti valamely jogcím fennállását.Az első kérdésre tehát egyértelmű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...választ megelőzően leszögezni, hogy az ISO9001 és ISO14001 ebben a formában történő előírása alapelvet sért, hiszen legalább egyenértékű tanúsítványt vagy annak megszerzése érdekében tett intézkedéseket is kellett volna, hogy lehetővé tegyen az ajánlatkérő....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Visszalépés szerződéskötéstől járványhelyzetre hivatkozással

Kérdés: Lehet-e hivatkozni a szerződés megkötésétől való visszalépés esetében a létező és releváns Covid-helyzetre?
Részlet a válaszából: […] ...a D.146/2021. ügyben történt kimentési próbálkozás. A konkrét esetben a Döntőbizottság a rendelkezésére álló bizonyítékok értékelése alapján megállapította, hogy az adott közbeszerzési eljárás nyertese a 3. rész tekintetében a kérelmezett lett, így a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Eredményhirdetés elmaradásának indokolása értékhatár alatti beszerzéseknél

Kérdés: Három ajánlatot kaptam értékhatár alatt, de egyik sem elfogadható. Köteles vagyok-e megindokolni, miért nem szeretnék eredményt hirdetni?
Részlet a válaszából: […] ...459/2016. kormányrendelet a közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályokról 2021. január 1-jén hatályát vesztette, így a továbbiakban erre nem vonatkozik szabályozás. Amennyiben az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...szerződést. A szabályozás változása eredményeként azonban az ajánlati biztosíték alkalmazásának körülményei és következményei kismértékben változnak.A Kbt. értelmében a biztosíték rendelkezésre bocsátásának az ajánlati kötöttség beálltáig kell megtörténnie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Közbeszerzések központi lebonyolítása

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
Részlet a válaszából: […] ...ki.Fentiek esetleges megsértésével kapcsolatos szankciókat akormányrendelet 8. §-a tartalmazza.Az ötvenmillió forintot elérő értékű beszerzések esetében az1. § (1) bekezdésben meghatározott személyek vagy szervek, valamint az azokkezelésében lévő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.
1
2
3