Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és–a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Szerződéskötés jogorvoslati eljárás mellett

Kérdés: Közbeszerzési eljárás során eredményhirdetést követően az ajánlatkérő annak ellenére szerződést köt az általa megjelölt nyertes ajánlattevővel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az egyik ajánlattevő hivatalosan jogorvoslati kérelmet nyújt be. Ebben az esetben milyen következmények terhelik az ajánlatkérőt, és a szerződés minden esetben érvényteleníthető-e? A továbbiakban érvényes maradhat-e a megkötött szerződés annak ellenére, hogy a Kbt.-t megsértette, vagy csak bírságot fizettetnek az ajánlatkérővel?
Részlet a válaszából: […] ...köteles kiszabni. A bírság összege az eset összes körülménye alapjánmérlegeléssel kerül megállapításra, felső határa a szerződés értékének 15százaléka.A (3) bekezdés alkalmazásánál figyelembe kell venni a (4)bekezdés rendelkezését is, amely szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...feltételéül szabja.A módosítás következtében a Kbt. 40. § -ának (2) bekezdésehelyébe a következő rendelkezés lép:"A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő elektronikusformátumúvá alakítja át. A hirdetmény elektronikus átalakításáért – különjogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni.A továbbiakban megmaradt az a lehetőség, hogy azajánlatkérőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Jogorvoslati rendszer változásai

Kérdés: Változik-e a jogorvoslat rendje április 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...jogorvoslati rendszer teljes mértékben átalakítására nemkerült sor. A jogorvoslati szabályok változása elsősorban a közbeszerzésijogorvoslati rendszer módosítására irányuló javaslatok elfogadásávalmegvalósult 89/665/EGK és 92/13/EGK tanácsi irányelveknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.