Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...nem megkérdőjelezhető, mivel a Kbt. szerint megfelelően járt el az ajánlatkérő az alábbi szabály alapján:"114. § (8) Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

DBR működése

Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőkkel meg kell osztani már a részvételre jelentkezéskor.A katalógusok összehasonlítását követően még az ajánlatok értékelése előtt az ajánlatkérő értesíti az összegyűjtött információkról az érintett ajánlattevőket, hogy lehetőséget adjon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 76. §-ának (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles a legalacsonyabb költség vagy a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alkalmazására. Az ajánlatkérő csak akkor választhatja a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Ajánlattevők száma tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Tárgyalásos eljárásban hány ajánlattevőt kell meghívni? Ha csak egy ajánlat érkezik, és az érvényes, az eljárás érvényes, vagy új eljárást kell kezdeményeznie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívást. Akeretszámnak legalább három ajánlattevőt kell magában foglalnia, ésbiztosítania kell a valódi versenyt.Az értékelésre vonatkozó szabályok nem térnek ki aminimálisan három érvényes ajánlattevő feltételére. A törvény 93. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó igénybevétele az érintettszolgáltatás sajátos tulajdonságait figyelembe véve a közbeszerzési eljárásbanaz ajánlatok értékelésekor [Kbt. 63. §-ának (4) bekezdése] meghatározókörülménynek minősült;– a fenti, első és második bekezdések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Elektronikus közbeszerzés

Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő bírálatitevékenységét nem kötelező elektronikus útra terelni, azaz nem szükséges abeérkezett ajánlatok automatikus értékelése, humánerőforrás bevonása nélkül.A kötelező elemek tehát az alábbiak szerint azonosíthatók:–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.