45 cikk rendezése:
1. cikk / 45 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
2. cikk / 45 Nyilatkozat ajánlat fenntartásáról
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján kéri fel az ajánlattevőket az ajánlataik fenntartására, akkor az ajánlattevőknek kifejezetten nyilatkozniuk kell ajánlatuk fenntartásáról, vagy ebben az esetben is irányadó a Kbt. 70. § (2) bekezdésének azon fordulata, miszerint "ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja"?
3. cikk / 45 Üzleti titok az aránytalanul alacsony ár és harmadik személytől kapott kedvezmény viszonylatában
Kérdés: Üzleti titoknak minősíthető-e a közbeszerzési eljárásban a harmadik személytől (például gyártótól) kapott jelentős mértékű, visszatérítés formájában nyújtott kedvezmény, amelynek folytán az ajánlattevő igen alacsony összegű ellenszolgáltatásért képes az árubeszerzés tárgyában kötendő szerződést teljesíteni?
4. cikk / 45 Az üzleti titok tárgya
Kérdés: Lehet-e üzleti titok tárgya a járulék mértéke?
5. cikk / 45 Költségvetés adattartalma árubeszerzésnél
Kérdés: Az ajánlatkérő egy árubeszerzésnél költségvetést kér, ahol különösen az áruszállításhoz kapcsolódó közvetlen (munkabérek, alvállalkozói díjak stb.) és közvetett (adminisztrációs költségek stb.) költségek, valamint minden olyan költség megjelölését kéri, mely a szerződés tárgyát képező áruszállítás hiánytalan ellátásához elengedhetetlenül szükséges. Van-e erre joga az ajánlatkérőnek?
6. cikk / 45 Hirdetmények karakterkorlátja
Kérdés: Mi a teendő, ha nem fér el a tartalom a hirdetményben karakterkorlát miatt?
7. cikk / 45 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
8. cikk / 45 Üzleti titok a felolvasólapon
Kérdés: A felolvasólap tartalmaz olyan információt, mely üzleti titok tárgyát képezi. Hogyan lehet ezt az EKR-ben kezelni, figyelemmel arra, hogy ebből generál a rendszer bontási jegyzőkönyvet?
9. cikk / 45 Bírálati lap nyilvánossága az elektronikus közbeszerzésben
Kérdés: Nyilvános-e a bírálati lap a kötelező elektronikus közbeszerzés bevezetésével?
10. cikk / 45 Üzleti titokká nyilvánítás feltételei
Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?