Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...pontosítása.A 14. § (3) bekezdésének módosult szövege a következő: a közbeszerzés becsült értéke az uniós közbeszerzési értékhatárt eléri vagy meghaladja, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi határidőt – mind egy szakaszból álló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint

Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem:– az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;– szolgáltatás és árubeszerzés esetén az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Elektronikus árlejtés alkalmazhatósága

Kérdés: Elektronikus árlejtés alkalmazására minden esetben lehetőség van?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő lehetővé tette a részekre történő ajánlattételt, minden egyes részre külön képletet kell meghatározni;– uniós értékhatárt el nem érő értékű közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérő nem köteles lefolytatni az elektronikus árlejtést, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Eredménytelenné nyilvánítás ajánlati ár mértéke alapján

Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást indítottunk ajánlatkérőként a Kbt. 122/A. §-ában előírtak szerint (a becsült érték 148 000 000 HUF). A nyertes kiválasztásánál az összességben legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontját alkalmaztuk: vállalási ár (súlyszám: 65); garancia időtartama (súlyszám: 35)/min. 36 hónap, a 120 hónapnál magasabb értékekre is a maximális pontszám kerül kiosztásra/adható pontszám részszempontonként: 1-100; bírálati módszer: lineáris arányosítás. A beérkezett ajánlatok közül kettő nettó 150 M Ft alatti árat tartalmaz, de az összességében legelőnyösebb ajánlatban szereplő ellenszolgáltatás minimális mértékben meghaladja ezt az értékhatárt. A Kbt. rendelkezései alapján a szerződés jogszerűen az összességében legelőnyösebb ajánlatot adóval nem köthető meg, de megköthető-e a második helyezettel, vagy az egész eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani? Utóbbi esetben milyen indoklással?
Részlet a válaszából: […] Megítélésünk szerint, az eljárást nem lehet eredményesnek nyilvánítani az alábbiakra tekintettel.A Kbt. 121. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a 122/A. § szerint abban az esetben, ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a 150 millió forintot, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának vizsgálata

Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazva megköthető-e a szerződés a nyertes ajánlattevővel, ha a nyertes ár 150 M Ft felett van?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatok érkeznek, egyrészt felmerül a becsült érték hibás megállapításának problémája, másrészt 25, illetve 150 millió forintos értékhatárt meghaladó szerződés esetében a jogalapot vizsgálnia kellett volna a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, hiszen a fenti 122...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

Saját eljárásrend szolgáltatási koncesszióra

Kérdés: Lehet-e szolgáltatási koncessziót kiírni saját eljárásrendben? Most jelent meg egy felhívás az értesítőben, több százmillió forint a becsült érték. Szabad ezt?
Részlet a válaszából: […] ...hanemkifejezetten csak szolgáltatásmegrendelésre. A közbeszerzési törvény 123. §-ának (1) bekezdése szerint azajánlatkérő az uniós értékhatárokat el nem érő értékű árubeszerzésre ésszolgáltatásmegrendelésre irányuló közbeszerzése megvalósításakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 11.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...is. Ajogszabályhely (1)-(8) bekezdései az alábbiak szerint szólnak:– ha a közbeszerzés tárgya építési beruházás, vagy az uniósértékhatárt elérő értékű szolgáltatás megrendelése és a szerződésteljesítésének időtartama a két hónapot meghaladja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége közbeszerzési értékhatár alatti és feletti ajánlatok esetén

Kérdés: Egy beszerzés során három társaságtól kértünk be árajánlatot. A beérkezett árajánlatok közül két társaság árajánlata a közbeszerzéses értékhatár alatt van, a harmadik társaság árajánlata azonban meghaladja a közbeszerzéses értékhatárt. Ebben a helyzetben kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk? A Kbt. 35. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a becsült érték az általában kért, illetőleg kínált legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatás. Másrészről viszont, annak a társaságnak az árajánlata, akivel szerződést kötnénk, a közbeszerzéses értékhatár alatt van.
Részlet a válaszából: […] ...hibás megállapítása önmagában nem alapozzameg az eljárás eredménytelenségét. Amennyiben a szerződést az ajánlatkérő amegfelelő értékhatár alatt érkezett ajánlat ajánlattevőjével köti meg, úgy errelehetősége van. Tekintettel arra, hogy a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Alkalmasság hirdetmény nélküli tárgyalásos – egyszerű – eljárásban

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a nemzeti értékhatár felett egyszerű eljárásban hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmaz a rendkívüli sürgősségre tekintettel, a Kbt. 135. §-a előírja, hogy azzal az ajánlattevővel kell tárgyalni, aki rendkívüli sürgősséggel teljesíteni tud. Ebben az esetben a Kbt. 131. §-a szerint az eljárás nem ajánlattételi felhívással indul, és a Kbt. 135. §-a szerint az ajánlattevőnek a kizáró okokról nyilatkoznia kell, az erre vonatkozó igazolásokat pedig 8 napon belül kell benyújtania. Ilyen esetben alkalmassági követelményeket nem kell meghatározni, hiszen egy meghatározott féllel történik a tárgyalás?
Részlet a válaszából: […] Igen, ebben az esetben nem kell meghatározni alkalmasságikövetelményt, így az eljárást megindító felhívást "hiányosan" kell – ahogy atörvény fogalmaz – "megfelelően" kitölteni. Ami praktikusan annak az egyajánlattevőnek a meghívása, mely az ajánlattételi felhívás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.
1
2
3
6