43 cikk rendezése:
1. cikk / 43 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Véleményünk szerint az értékelési sorrendben első helyen lévő ajánlattevő ára aránytalanul alacsony. Az ajánlatkérő a bírálat során több hiánypótlást kiküldött, már az alkalmassági igazolást is bekérte, de az aránytalanul alacsony árra még mindig nem kért indokolást ettől a cégtől. Mikor lehetséges előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani arra, hogy az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat?
2. cikk / 43 Kétszeres hiánypótlás tilalma
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő közbeszerzési eljárást indított csapadékvíz-elvezetés tárgyában. Alkalmassági követelménynek meghatározta a referencia benyújtását 1500 m nyílt csapadékvízcsatorna-építés és/vagy -felújítás munkára vonatkozóan. Az ajánlattevő ajánlatában benyújtott egy referenciát, viszont a teljesített mennyiséget köbméterben adta meg, nem pedig méterben. Hiánypótlást követően egy másik szerződés alapján teljesített referenciát nyújtott be, viszont ezen nem volt meghatározva, hogy milyen jellegű az építés, azaz az alkalmassági követelménynek megfelelően nyílt csapadékcsatornáról van-e szó. Elfogadható-e az új, cserélt referencia annak ellenére, hogy nem részletezi, nyílt vagy zárt csapadékcsatorna-építést végeztek-e? Kiírható-e újabb hiánypótlás/tisztázó kérdés?
3. cikk / 43 Bírálat és értékelés értelmezése
Kérdés: Újonnan alakult intézményként közbeszerzési kötelezettségünk van. A közbeszerzési szabályzatunkat szeretnénk összeállítani, amiben az ajánlatok bírálatáról és értékeléséről is szeretnénk rendelkezni. Nem egyértelmű számunkra, hogy mi a különbség a Kbt. 69. § (2) bekezdése és a 81. § (5) bekezdése között.
4. cikk / 43 Szakember lecserélése
Kérdés: Egyik eljárásunkban egy ajánlattevő saját munkavállalóját nevezte meg a szakember szakmai többlettapasztalatával összefüggő értékelési szempontra. A szakember szakmai gyakorlatát illetően felvilágosítást kértünk az ajánlattevőtől, mire önkéntes hiánypótlás keretében az ajánlattevő lecserélte a szakembert. Az ajánlattevő lecserélheti jogszerűen a saját munkavállaló szakemberét egy másik munkavállalóra?
5. cikk / 43 Szükségtelen dokumentumok benyújtása és iratbetekintése
Kérdés: Az ajánlatkérőnek miként kell kezelni az ajánlattevő által benyújtott olyan dokumentumokat (pl. termékadatlapok), amelyek benyújtását az ajánlatkérő nem kérte, nem írta elő? Figyelmen kívül kell hagynia, vagy ellentmondás esetén felvilágosításkérést kell kérnie? Továbbá, ha a 2. helyezett ilyen (azaz az ajánlatkérő által benyújtani nem kért) dokumentumokra kér iratbetekintést, hogyan járhat el jogszerűen az ajánlatkérő? Megmutathatja ezeket a dokumentumokat?
6. cikk / 43 Teljes körű iratbetekintés
Kérdés: Van-e joga az ajánlatkérőnek a teljes ajánlatot végigmutatni csak azért, mert az ajánlattevő egy általános betekintéskérésben az ajánlat érvénytelenségét feltételezi?
7. cikk / 43 Eljárás ismételt iratbetekintési kérelem esetén
Kérdés: Lehet-e a Kbt. 45. § (1) bekezdésére figyelemmel ismételt iratbetekintéssel élni abban az esetben, ha a kérelmező az összegzés megküldését követően egyszer már betekintett az iratokba a nyertes ajánlattevő árindokolása kapcsán, ezután pedig előzetes vitarendezési kérelemmel élt, melynek hatására az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás keretében kiegészítő árindoklást kért a nyertes ajánlattevőtől? Jogszerű-e ilyen esetben az iratbetekintési kérelem ajánlatkérő általi elutasítása?
8. cikk / 43 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása hiánypótlási felhívásban nem kért hiányosság miatt
Kérdés: Jogsértő-e az ajánlatkérő eljárása akkor, ha hiánypótlási felhívást bocsát ki, majd pedig az ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja egy olyan hiányosság miatt, amelynek pótlását a hiánypótlási felhívásban nem kérte?
9. cikk / 43 Bírálati szemponthoz szükséges, megajánlott termékek ismertetőjének titkosítása
Kérdés: Árubeszerzés esetében lehet-e titkosítani a bírálati szemponthoz szükséges, a megajánlott termékek ismertetőjét, adatlapjait stb.? A Döntőbizottság a D. 489/18/2020. számú ügyben kimondta, hogy önmagában az, hogy egy ajánlattevő nem kívánja a versenytársak tudomására hozni, hogy mely konkrét terméket ajánlotta meg, még nem alapozza meg az egyébként önmagában nyilvánosan megismerhető termékleírások, -összetevők, -jellemzők, -tanúsítványok üzleti titok körébe tartozását. Ennek mentén lehet eljárni? Vannak kivételek?
10. cikk / 43 Értékelést követő bírálat keretmegállapodásnál
Kérdés: Mi értelme van annak, hogy a keretmegállapodásban az értékelés után bírálhatok? Ez mit jelent abban az esetben, ha mindkettő eredménye az eljárás eredménye?