Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő az elbírálást nem tudja olyan időtartam alatt elvégezni, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön, felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Az ajánlatkérő eljárása hatósági visszajelzés hiánya esetén

Kérdés: Mit tehetek, ha nem reagál a megkeresett állami hatóság, amikor egy ajánlattevőről információt kérek? Adhatok magamnak halasztást mint ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...– fentiekhez kapcsolódó – (7) bekezdése vonatkozó szövegrésze szerint: (....) Az ajánlattevők eljárást lezáró döntésről való értesítését megelőzően az ajánlati kötöttség kilencven napot – építési beruházás esetén, valamint ha a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Ajánlati biztosíték formájának megváltoztatása

Kérdés: Már nincs idő az ajánlati biztosíték meghosszabbítására a banknál. Válthatunk-e formát, vagy elegendő, hogy az eredeti biztosítéki időszak hosszabb időre nyúlik, és amikor lejár, akkor hosszabbítom? (Igaz, utóbbi esetben az ajánlati kötöttség fenntartásának időszakát nem fedi le, amikor nyilatkozom.)
Részlet a válaszából: […] ...– vissza kell fizetni az ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó ajánlattevőket az ajánlatkérő az ajánlat további...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, vagy az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül;– a nyertes ajánlattevő, valamint – amennyiben az összegzésben megjelölésre került – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Ajánlati biztosíték érvényesítése árlejtésnél

Kérdés: Hogyan tudok ajánlati biztosítékot érvényesíteni árlejtés esetében?
Részlet a válaszából: […] ...köteles minden ajánlattevőt elektronikus úton értesíteni, és egyidejűleg felhívni arra, hogy vegyen részt az elektronikus árlejtésen, az értesítésben szereplő utasítások szerinti kapcsolattartás alkalmazásával, a megjelölt időpontban.Mivel a Kbt. szabályai alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 10.

Nyilatkozat ajánlati kötöttség időtartamáról ajánlati biztosíték átutalással történő teljesítése esetén

Kérdés: Általában bankgarancia formájában adunk ajánlati biztosítékot, most azonban az ajánlat beadási határideje olyan közel van, hogy inkább az átutalás mellett döntöttünk. Az ajánlati felhívásban pontosan rendelkeznek arról, hogy mely bankszámlára kell beérkeznie az összegnek a bontásig. Mivel tárgyalás is lesz az eljárás során, és az ajánlati kötöttség a tárgyalás végén a végső ajánlati ár megadása után áll be, és a kívánalmak szerint 30 napig fenn kell tartani az ajánlatunkat, a bankgarancia esetében nekünk kellett volna megadni a banknak, hogy mi legyen a határidő, amíg az összeg esetlegesen lehívható. Átutalás esetén nincs ilyen kívánalom? Nem kell rendelkeznünk az ajánlati kötöttség időtartamáról mint a bankgarancia esetében?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, vagy az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül;– a nyertes ajánlattevő, valamint – a 124. § (4) bekezdése szerinti esetben – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére

Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, vagy az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül;– a nyertes ajánlattevő, valamint – a 124. § (4) bekezdése szerinti esetben – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.