Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 81. § (11) bekezdése valóban kitér az ajánlati kötöttségre az alábbiak szerint:A nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája

Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...ténylegesen milyen módon veszi igénybe, ezért az alperes helyes következtetésre jutott, amikor megállapította, hogy az ajánlatkérő az érvénytelen ajánlatot a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontjának megsértésével minősítette érvényesnek. Ugyanakkor a döntés szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...kért az ajánlattevőtől, és ha az ajánlattevő nem tudta igazolni,hogy a kérdéses állami támogatást jogszerűen szerezte. Az ezen okbólérvénytelen ajánlatokról az ajánlatkérő köteles tájékoztatni – a KözbeszerzésekTanácsán keresztül – az Európai Bizottságot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.