Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti esetben.Fentiek alapján az ajánlatkérő nem követett el jogsértést, legfeljebb nem a legegyszerűbb formáját választotta az érvénytelenné nyilvánításnak. A visszavonás semmiképpen nem lehet jogszerű ajánlati kötöttségi időszakban, tehát a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítékot vissza kell fizetni– az ajánlattevők részére az ajánlati vagy ajánlattételi felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, vagy az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Ajánlat átvétele arra nem jogosult személy által

Kérdés: Átvették a személyesen benyújtott ajánlatunkat, de utóbb az ajánlatkérő arra hivatkozott, hogy aki átvette, az a személy erre nem volt jogosult, emiatt az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Jogszerű ez az eljárása?
Részlet a válaszából: […] Az ajánlatkérő eljárása teljes mértékben jogszerűtlen, feltéve hogy az ajánlattevő az ajánlati felhívásban megjelölt címen és helyen nyújtotta be ajánlatát.A felhívásban ugyanis az ajánlatkérőnek pontosan meg kell adnia az ajánlat benyújtásának helyét. Amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.

Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére

Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...meg.A biztosítékot vissza kell fizetni– az ajánlattevők részére az ajánlati vagy ajánlattételi felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, vagy az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Ajánlat érvénytelenné nyilvánítási jogának fenntartása

Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő rendelkezni arról a kiírásban/dokumentációban, miszerint fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítsa? Ez nem mond ellent a Kbt.-nek, mely tételesen rendelkezik arról, hogy mikor érvénytelen az ajánlat? Eltérhet ettől ajánlatkérő az előző megfogalmazás alapján?
Részlet a válaszából: […] Nem. Az ajánlatkérő csak a Kbt.-ben meghatározottérvénytelenségi okokat alkalmazhatja, az alábbiak szerint, ettől eltérő újérveket nem találhat ki saját maga, s nem hivatkozhat rájuk.Fentiekkel áll összhangban a Kbt. 81. §-ának (3) bekezdése,mely szerint az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Alkalmasság igazolása azonos tartalmú, de a felhívásban szereplőtől eltérő dokumentummal

Kérdés: Az ajánlatkérő az alkalmasság igazolásánál előírta az ajánlattevők részére – egyebek mellett – referenciaigazolások csatolását. Mi az adott alkalmassági feltételt nem azokkal, hanem egyéb okiratokkal – szerződésekkel – igazoltuk, amely az alkalmasságot ugyanúgy alátámasztotta, mintha referenciaigazolásokat nyújtottunk volna be. Az ajánlatkérő ennek ellenére érvénytelenné nyilvánította az ajánlatot. Jogszerű volt az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az érvénytelenné nyilvánítással azajánlatkérő nem sértette meg a közbeszerzési törvény vonatkozó rendelkezését.A Kbt. 88. § (1) bekezdése a)-h) pontjai szerint az ajánlatérvénytelen, ha– azt az ajánlati felhívásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Hiánypótlás ajánlati biztosítékra

Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdés kimondja, hogy a biztosítékot vissza kellfizetni– az ajánlattevők részére az ajánlati felhívásvisszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljáráseredményének kihirdetését követő tíz napon belül;– a nyertes ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Ajánlati biztosíték mint pótoltatható hiány

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, a részvételi felhívásban szereplő ajánlati biztosítékot az ajánlattevő az ajánlattételi szakaszban nem fizette be, hiánypótlás keretében kérte azt az ajánlatkérő. Szabályszerű-e, ha hiánypótlásban pótoltatja a befizetést az ajánlatkérő? Ha igen, milyen jogszabályi felhatalmazás alapján teheti meg ezt?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőt illeti meg.A biztosítékot vissza kell fizetni– az ajánlattevők részére az ajánlati felhívásvisszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljáráseredményének kihirdetését követő tíz napon belül;– a nyertes ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 13.

Mérlegelési jogkörben meghatározott érvényességi követelmények megtámadhatósága

Kérdés: Az ajánlatkérő mérlegelési jogkörében meghatározott egyéb érvényességi követelmények esetében tehet-e kifogást (megtámadhatja-e azokat) az ajánlattevő? Ha igen, milyen határidővel és milyen fórum előtt?
Részlet a válaszából: […] A kérdés a közbeszerzési törvény 88. §-ában meghatározott,ún. egyéb érvénytelenségi okra vonatkozik. A törvény felsorolja, hogy melyesetekben érvénytelen az ajánlat, az alábbiak szerint.Az ajánlat érvénytelen, ha– azt az ajánlati felhívásban meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 13.

Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása műszaki feltételeknek meg nem felelésre hivatkozással

Kérdés: Az ajánlatkérő központi költségvetési szerv, árubeszerzés tárgyában egyszerű közbeszerzési eljárást indított, illetve részajánlat tételére nem biztosított lehetőséget. Az ajánlattételi felhívásban előírta, hogy a beszerzési tárgyak egyértelmű ajánlattevői beazonosítása végett a dokumentációban minimális műszaki paramétereket határoz meg. A felhívásra beérkezett ajánlatban szereplő két résztárgy a minimális műszaki feltételeknek nem felelt meg. Kérdésem a következő: Helyes-e az ajánlatkérő eljárása, amennyiben az ajánlatot a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja hiánypótlás biztosítása vagy indokolás megkérése nélkül, tekintettel arra, hogy az ajánlat nem felel meg az ajánlattételi felhívás, illetve a dokumentáció előírásainak, valamint a műszaki paraméterek nem megfelelő volta hiánypótlási körbe nem tartozó olyan körülmény, amelynek esetleges kiigazítása vagy módosítása az ajánlat értékelésre kerülő tartalmi elemeit módosítja, s ezáltal maga az ajánlat kerül módosításra?
Részlet a válaszából: […] ...módosítaná ajánlattevő, ezértaz ajánlatkérő kötelessége ebben az esetben az eljárás eredménytelennényilvánítása az ajánlat érvénytelenné nyilvánítása mellett. A közbeszerzési törvény 88. §-a az alábbi lehetőségeketnyújtja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 18.
1
2