11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 11 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 11 Ajánlati biztosíték utólagos benyújthatósága
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő felvilágosításkérés keretében kérdezi, hogy az ajánlati biztosíték milyen formában felel meg az előírásoknak, van-e lehetőség utólag benyújtani azt?
4. cikk / 11 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
5. cikk / 11 Ajánlati biztosíték megfizetéséről szóló igazolás elmulasztásának következménye
Kérdés: Beleírhatok olyan kitételt egy felhívásba, hogy ha nem nyújtja be az ajánlattevő az ajánlati biztosíték megfizetéséről szóló igazolást az ajánlattételkor, akkor ajánlata érvénytelen?
6. cikk / 11 Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátása
Kérdés: Van arra törvényes lehetőség, hogy az ajánlati biztosítékot az ajánlattevő helyett más gazdasági szereplő bocsássa az ajánlatkérő rendelkezésére? (Konkrétan felmerült, hogy az egyik alvállalkozó fizetné, akit így nevesítene is az ajánlattevő ajánlatában.)
7. cikk / 11 Eljárás olvashatatlan ajánlat esetén
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha az elektronikus ajánlat, melyet benyújtottunk, az ajánlatkérő által nem olvasható, de mi küldőként el tudjuk olvasni?
8. cikk / 11 Érvénytelen ajánlat elektronikus licitnél
Kérdés: Elektronikus licitnél a következőt olvasom a dokumentációban: nem érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta után nyújtották be, vagy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést. Hogyan írhatja elő ezt az ajánlatkérő?
9. cikk / 11 Kiírásnak nem megfelelő bankgarancia cseréje
Kérdés: Nyílt eljárásban tettünk ajánlatot, amelyben az ajánlatkérő 500 ezer forint összegű ajánlati biztosítékot kért. A biztosítékot bankgarancia formájában nyújtottuk. Az ajánlat leadását követően észleltük, hogy a bank a saját mintáját használta a bankgarancia-nyilatkozat során, és ez olyan feltételeket is tartalmazott, amelyek a kiírásnak nem feleltek meg. Kicserélhetjük a nyilatkozatot olyanra, amely mindenben megfelel a kiírásnak?
10. cikk / 11 Hibás dokumentum hiánypótoltatása
Kérdés: Ajánlatunkban benyújtott referenciák vonatkozásában tartalmilag nem megfelelő referenciát nyújtottunk be, míg egy másik ajánlattevő semmilyen referenciát nem nyújtott be. Őt hiánypótoltatták, mi nem kaptuk meg ezt a lehetőséget, ajánlatunk így érvénytelen. Megfelelően járt-e el ajánlatkérő?