9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 9 Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban
Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
3. cikk / 9 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítása rendkívüli sürgősséggel szerződés megszüntetése esetén
Kérdés: Ha a Kbt. alapján megszüntethetem a szerződést, mert a nyertes ajánlattevő kizáró ok hatálya alá került, az elegendő indok-e hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítására rendkívüli sürgősséggel?
4. cikk / 9 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
5. cikk / 9 Hiánypótlás, indokolás feltöltése az EKR-be több részajánlat esetén
Kérdés: Az EKR kormányrendelet szerint elegendő több részajánlat esetében egy helyre feltöltenem az indokolást, hiánypótlást? Kell erről nyilatkoznom, vagy csak ha kéri az ajánlatkérő? Ha kell nyilatkoznom, melyik résznél és milyen tartalommal?
6. cikk / 9 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
7. cikk / 9 "Egységes per"
Kérdés: Mire irányul az egységes per? Milyen gyakorlati célokat szolgál?
8. cikk / 9 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
9. cikk / 9 Szerződésteljesítés jogorvoslati eljárás alatt
Kérdés: Egy adott tenderen az ajánlatkérő nyertesnek hirdetett ki egy ajánlattevőt. Az eredményt a második legjobb ajánlatot tevő megtámadta, az eljárás jelenleg is folyik. A szerződést az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő megkötötte, az ajánlattevő azt egy éve a fentiek ellenére teljesíti. Ajánlatkérő honlapján a szerződés nem szerepel. Jogszerű-e ez így, illetve mi értelme van ebben az esetben a bírósági eljárásnak? Mit lehet ilyen esetben egyáltalán kérni a bíróságtól (döntőbizottságtól)?