Részajánlattétel lehetőségének mellőzése közszolgáltatóknál

Kérdés: A közszolgáltatóknak nem kell indokolni a részajánlattétel lehetőségének mellőzését. Jelenti-e ez azt is, hogy vizsgálni sem kell? Vagy célszerű a fiókban tartani egy belső indoklást?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. általános szabálya rögzíti, hogy mit szükséges a hirdetményben a részajánlattétellel kapcsolatban megtenni. Az alábbi 60. § értelmében tehát az általános tájékoztatás irányadó, melyet kiegészít a részajánlattétel lehetővé tétele esetében annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben jelzett környezetvédelmi, szociális, munkajogi követelményekre vonatkozó, a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdésében szereplő előírás az alábbiak szerint szól.Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, különösen ha nem felel meg azoknak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel

Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] Valóban, a Kbt. 65. §-ának (7) és (9) bekezdései utalnak arra, hogy kapacitást nyújtó szervezet bevonása esetében az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szükséges benyújtani olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Egységes európai közbeszerzési dokumentum ajánlattevők rendelkezésére bocsátásának módja

Kérdés: Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az ajánlatkérő nem töltött ki semmit. Kitölthetem helyette ajánlattevőként?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 57. §-a az alábbiakban ismertetendő rendelkezésében az egységes európai közbeszerzési dokumentum mintájának rendelkezésre bocsátásáról szól, ami egyben azt is jelenti, hogy elvi értelemben az ajánlatkérő üres dokumentumot is bocsáthat az ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben

Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
Részlet a válaszából: […] A nemzeti eljárásrendben irányadó szabályokat a Kbt. 114. §-a tartalmazza az alábbiak szerint:– az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban jogosult a 62-63. § szerinti kizáró okok közül egynek vagy többnek a közbeszerzési eljárásban való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] Kérdésünk az, hogy be kell-e nyújtani az új szabályozás szerint a közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot, vagy elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nyilatkozni ebben a körben?A kérdés megválaszolása kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Ajánlattételi határidő a Kbt. 115. §-a szerinti beszerzéseknél

Kérdés: A Kbt. 115. §-a szabályozza az árubeszerzésnél és szolgáltatásmegrendelésnél a 18 millió forint alatti, építési beruházásnál a 100 millió forint alatti közbeszerzések rendjét. A törvény 115. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlattételi határidő nyílt eljárásban irányadó minimális időtartamára vonatkozó előírás nem alkalmazandó. Ebben az esetben az ajánlatkérő szabadon határozza meg az ajánlattételi határidőt? Vagy a nemzeti eljárásrend szerinti összefoglaló tájékoztatóval induló közbeszerzésekre vonatkozó árubeszerzésnél és szolgáltatásmegrendelésnél 10 napos, építési beruházásnál 15 napos ajánlattételi határidőt kell/ajánlott alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 115. §-a az alábbiakban arra utal, hogy az alacsony értékű beszerzések esetében a közbeszerzési eljárást a nyílt vagy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályait alkalmazva, de a hivatkozott paragrafusban foglalt eltérések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 13.