Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén

Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. többszörös megjelenés tilalmára vonatkozó, 36. §-ának (1) bekezdése a kérdésre egyértelműen nem alkalmazandó. Szükséges azonban az eljárás során a 36. § (2) és (3) bekezdésének a vizsgálata.A közbeszerzési törvény 36. §-ának (1) bekezdése szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Teljes árbevétel meghatározása a közbeszerzésben

Kérdés: Mit értünk "teljes árbevétel" alatt? Az eredménykimutatásban szereplő "Értékesítés nettó árbevételét", vagy valamennyi, az eredménykimutatásban szereplő bevételt (értékesítés nettó árbevétele, pénzügyi műveletek bevételei, rendkívüli bevételek)? A számviteli törvényben nem szerepel ez a fogalom. Melyik jogszabályban találjuk a "teljes árbevétel" definícióját?
Részlet a válaszából: […] A teljes árbevétel a Kbt.-ben két helyen szerepel, a törvény 12. §-ában és a 65. §-ban:A közbeszerzési törvény 12. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint a közszolgáltató ajánlatkérővel az (1) bekezdés a) pontja szerinti viszonyban álló több szervezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban

Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. alvállalkozó definíciója az alábbiak szerint fogalmaz.A törvény alkalmazásában alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattétele egy eljárásban

Kérdés: Egy eljárásban a vállalkozásunk és a kapcsolt vállalkozásunk tehet-e külön-külön ajánlatot az új szabályozás szerint? (A vállalkozások közötti kapcsolt jelleg úgy valósul meg, hogy a mi vállalkozásunk 100 százalékban tulajdonosa annak a vállalkozásnak, mely szintén ajánlattevőként kíván indulni az adott közbeszerzési eljárásban.)
Részlet a válaszából: […] ...nem elsősorban a többszörös megjelenés tilalma szabály megsértése, hanem a versenyjogszabályok megsértése jelenthet problémát. Az új Kbt. részletesebben szabályozza ezt a kérdéskört: olyan magatartásokat is érint, mely az ajánlattevők összejátszását,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Nemzetbiztonsági beszerzések

Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
Részlet a válaszából: […] ...eljárási szabályaiban nem hivatkozza a Kbt.-t.Ennek megfelelően a Hírszerző Beszerzési Kormányrendelet várhatóan módosításra kerül az új Kbt. hatálybalépésével. Az új Kbt. hasonlóképpen kezeli a kivételi köröket, hiszen az alapjául szolgáló három...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...koncesszióra is, biztosítva ezáltal az uniós szabályoknak megfelelő, lehető legrugalmasabb eljárás szélesebb körű alkalmazását;– az új Kbt. alapján az uniós eljárásrendben minden esetben kötelező a dokumentáció készítése. Ez alól csak a hirdetmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Minősített ajánlattevők jegyzéke

Kérdés: 2012-től hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére? Az új Kbt.-ben nem találtam erre szabályozást.
Részlet a válaszából: […]  A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékére vonatkozórészletes szabályokat – ezen belül a jegyzékbe történő felvétel szabályait is -2012-től nem a közbeszerzési törvény, hanem a 310/2011. kormányrendelettartalmazza. A jegyzéket a Közbeszerzési Hatóság vezeti.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozónak, mivel az elhatárolása két státusz között elhalványul.A 25 százalékos kötelezést az alábbiak szerint tartalmazzaaz új Kbt. a 26. §-ában.Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonötszázalékát meghaladó mértékben fog...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó és erőforrás elhatárolása az új Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt. szerint mi a lényegi különbség az alvállalkozó és az erőforrás-szervezet között?
Részlet a válaszából: […] ...új Kbt. változtat a jelenlegi megközelítésen ésszabályozáson több ponton is.Először is az értelmező rendelkezések között csak az alvállalkozódefinícióját határozza meg, az erőforrást nyújtó szervezetét nem.A rendelkezés szerint alvállalkozó: az a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Egybeszámítás, a beszerzés éve

Kérdés: Egy cég 2010-ben két közbeszerzési eljárást indított élelmiszer beszerzésére, mindkettőt több részben. Az egyik eljárás szerződésének időtartama 2011. 01. 01.-2011. 12. 31-ig, a másiké 2011. 01. 01.-2012. 12. 31-ig szól. Természetesen az eljárások során egybeszámítottuk mindkét eljárás minden részét a Kbt. alapján, és két közösségi eljárást bonyolítottunk le. A szerződések megkötésére 2011. 01. 10-én került sor. Mi számít a jelenlegi Kbt. szerint a beszerzés évének: amikor elindítottuk az eljárást, amikor megkötöttük a szerződést, vagy az az év, amikor ténylegesen beszerezzük az árut? Ha tehát idén még élelmiszert szeretnénk beszerezni, hogyan kell a jogszabályt alkalmazni: a két eljárás teljes becsült értékével kell egybeszámítani az új beszerzés értékét, vagy csak az erre az évre eső értékekkel kell egybeszámítani? Vagy egyáltalán nem kell egybeszámítani, mivel mindkét eljárást tavaly indítottuk?
Részlet a válaszából: […] ..."egy időben"-re változik. Ennek értelmében tehát a hasonló kérdéseka jövőben kevésbé okoznak problémát az ajánlatkérőknek.Az új Kbt. értelmében – az elmondottak alapján – azegybeszámítás lényegesen liberálisabb szabályát kötelesek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.
1
2